Ezzel a módszerrel nevelhetünk sikeres, magabiztos embereket - Nők Lapja

Ezzel a módszerrel nevelhetünk sikeres, magabiztos embereket

Egy olyan édesanya szerint, akinek három lánya közül kettő vezérigazgatói pozícióban dolgozik, a harmadik pedig kutató lett.

Esther Wojcicki pedagógus, újságíró és a Hogyan neveljünk sikeres embereket (How To Raise Successful People) című bestseller szerzője egy saját bevallása szerint népszerűtlen szülői módszernek köszönheti gyerekei sikerét.

Wojcicki szerint a siker titka a TRICK-módszerben, azaz a bizalom (trust), tisztelet (respect), függetlenség (independence), együttműködés (collaboration) és kedvesség (kindness) együttesében rejlik. Az NBC Chicagónak írt új cikkében ezt egyetlen szabályra egyszerűsíti le, ami így szól:

„Ne tegyél meg semmi olyat a gyerekednek, amit ő maga is meg tud tenni”!

„A szülőknek abba kell hagyniuk a gyerekeik kényeztetését – vélekedik. – Minél inkább rábízod a gyerekeidre, hogy önállóan végezzenek el feladatokat, annál magabiztosabbak lesznek az életben. A kulcs az, hogy irányított gyakorlással kezdd: a csinálom-csináljuk-csinálod módszerrel.”

Ezt a módszert a tanárok igen jól ismerik: arról szól, hogy a felnőtt először bemutatja az adott feladatot, majd a diákkal együtt végzi el, végül pedig a diák egyedül végzi már azt. Wojcicki szerint a szülők a módszer meghonosítását kezdhetik például a megágyazással, az öltözködéssel (válassza ki a gyerek, hogy mit akar aznap felvenni), mosogatással, megterítéssel és egyéb, egyszerű házimunkákkal.

Tehát a gyerekeket Wojcicki (és más szakemberek) meglátása szerint nem kiszolgálni kell, hanem a megfelelő eszközöket kell a kezükbe adni, megfelelő tudással kell ellátni őket ahhoz, hogy később önellátó, életrevaló felnőtt válhasson belőlük. Ahogyan a híres mondás is tartja: „Adj egy embernek egy darab halat, és lesz mit ennie aznap. Taníts meg egy embert halászni, és örökké lesz mit ennie.”

Wojcicki szabályai az olyan, „helikopterszülőinek” nevezett magatartással állnak szemben, amelynek lényege, hogy manapság sok szülő túlzottan a gyermekére összpontosít, és emiatt túl nagy felelősséget vállal a gyermeke élményeiért, sikereiért és kudarcaiért. Ennek a fajta szülői viselkedésnek kifejezetten káros hatásai lehetnek, egy így nevelt gyerek például az átlagosnál alacsonyabb önbizalommal és önbecsüléssel küzdhet majd, és szorongóbb felnőtté válhat – ellentétben azokkal a társaival, akiket gyerekkorukban hagytak önállóan próbálkozni, hibázni és sikereket elérni a szülei.

„Amikor rábízzuk a gyerekekre, hogy meghozzák a saját döntéseiket, akkor elkezdik egyre érdekeltebbnek, magabiztosabbnak és erősebbnek érezni magukat a helyzetükben. És ha ez egyszer megtörténik, akkor többé nincs határa annak, mit érhetnek el” – fogalmaz Wojcicki.

Tehát egy olyan gyerek, aki túlságosan függ a szüleitől, előfordulhat, hogy nincs felkészülve az élet valódi kihívásaira – és ezt ő maga is megérzi (emiatt pedig szorongani kezd). Amikor a helikopter típusú szülők azt hiszik, hogy segítenek a gyermekeiknek, valójában sokkal inkább a kudarcra készítik fel őket – hangsúlyozza az író.

„A cél az, hogy megtanítsuk a gyerekeket arra, hogyan birkózzanak meg mindazzal, amit az élet eléjük vet. Az egyik legfontosabb lecke, amit megtanítottam a lányaimnak a következő: az egyetlen dolog, amit irányíthatnak az életben az az, hogy hogyan reagálnak a velük történő eseményekre” – foglalja össze Wojcicki.

Lányai: Susan Wojcicki a YouTube vezérigazgatója, Anne Wojcicki a 23andMe társalapítója és vezérigazgatója, Dr. Janet Wojcicki pedig antropológus és epidemiológus, aki a HIV terjedését és a gyermekkori elhízás kockázatait kutatja.

Kiemelt kép: Anne Wojcicki, Janet Wojcicki, Esther Wojcicki és Susan Wojcicki egy díjátadón 2019. november 3-án – Fotó: Taylor Hill/Getty Images