A 10 legjobb vígjáték a Netflixen, amivel átvészelheted a karantént
Nevess csak bátran a négy fal között!
A Netflix e heti saját gyártású premierkínálata nem lett valami izmos (a legújabb Startban azért megemlítünk egy-két érdemes néznivalót), ezért úgy gondoltuk, két hétnyi újdonságszemle után ezúttal egy tematikus gyűjtést ejtenénk meg a streamingszolgáltató katalógusából. Mely más műfajjal kezdenénk, mint a komédiával, elvégre a nevetés sok mindenre gyógyír.
Listánkon tíz, általunk kihagyhatatlannak vélt vígjátékot szeretnénk ajánlani a Netflix kínálatából – egyetlen kikötésünk mindössze az volt, hogy bírjon magyar szinkronnal és/vagy felirattal az adott cím. Próbáltunk régi és új darabokat egyaránt felsorakoztatni, illetve méltatlanul alulértékelt Netflix-portékákat is, hogy teljes legyen az öröm.
Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead, 2004)
Ez az Edgar Wright-féle Cornetto-trilógia legelső ékköve – azért Cornetto, mert három filmen át (Vaskabátok, Világvége) felbukkan a híres jégkrémmárka csomagolása egy-egy "cameo" erejéig. Persze leginkább Wright és a főszereplők, Simon Pegg és Nick Frost három filmen át tartó triumvirátusát jelöli a megnevezés, amely mindjárt egy, a korát jócskán meghaladó zombifilmes paródiával nyitotta a sort. Már azelőtt klasszikussá vált, hogy igény lett volna a műfaj kifordítására: akit ez hidegen hagy, az is piszkosul jól fogja érezni magát Wright humoros, egyben stílusos akciójeleneteit nézve.
A legjobb jelenet: mikor Shaun (Simon Pegg) úgy ugrik le Cornettóért a közértbe, hogy fel se fogja, mennyire bezombult körülötte a világ.
Superbad, avagy miért ciki a szex? (Superbad, 2007)
Alapfilm, melyet elsősorban a fiatal Michael Cera és Jonah Hill vittek a csúcsra. A listán még később visszatérő Judd Apatow produceri felügyeletében, de Greg Mottola rendezésében mi mást akarnának főhőseink, mint beteljesíteni a tinivígjátékok legnagyobb kliséjét, azaz hogy még az egyetem előtt elveszítsék szüzességüket. Hiába a nem túl eredeti alapfelállás, amit Seth Rogen és Evan Goldberg forgatókönyve lefektet, a Superbad néha olyan kínos és bugyuta, hogy az már egyszerűen zabálni való.
A legjobb jelenet: amikor "McLovin" (azaz Fogell, Christopher Mintz-Plasse játékában) olyan játszi természetességgel kapja elő sörvásárláskor a kamuigazolványát, mintha csak 9 és 12 óra között próbálna besunnyogni egy hazai szupermarketbe.
Mindig csak talán (Always Be My Maybe, 2019)
A Netflix tavalyi saját gyártásai között két príma vígjáték is fellelhető, például a Mindig csak talán, amely nemcsak amiatt a bizonyos cameo miatt, de két főszereplője miatt is varázslatos humorral bír. Ali Wongot és Randall Parkot egymásnak álmodta meg a vászon (vagy jelen esetünkben a tévéképernyő), de ezen alapszik a film premisszája is: két ázsiai felmenőkkel bíró amerikai egész fiatalkorukban a friendzone-ban ülnek, hogy évekkel, sőt évtizedekkel később ismét összehozza őket a sors, hogy azon morfondírozzanak, mit is jelent egyáltalán a "talán". Teszik mindezt iszonyat aranyosan.
A legjobb jelenet: a híres vendégszerepen túl természetesen mikor Randall Park elreppeli a Tennis Ballt.
A nevem Dolemite (Dolemite Is My Name, 2019)
A Netflix másik kiemelkedő 2019-es komédiája, egyben Eddie Murphy nagy visszatérése, ami már nem cukisággal, sőt, sokkal inkább a hetvenes évek afroamerikai kultúrájának szabadszájúsága révén vált a tavalyi év egyik legalulértékeltebb vígjátékává. Murphy élete csúcsformáját nyújtja a blaxploitation néhai sztárjaként, a Dolemite karakterét kiötlő Rudy Ray Moore-ként, jelezve, hogy nem fáradt még el, sőt talán épp eleget pihent ahhoz, hogy az elkövetkezendő években újra és újra bizonyítson.
A legjobb jelenet: bármelyik, amikor Rudy Ray Moore színpadon áll (de az ágyjelenet forgatása sem utolsó).
40 és annyi (This Is 40, 2012)
Judd Apatow néhány rendezése – mint a Felkoppintva vagy a Ki nevet a végén? – nemcsak maratoni játékidejüknek, de földhözragadt, emberközpontú, lassan kibontott tanulságuknak hála is ritka gyöngyszemek a vígjátékok tengerében. A 40 és annyi talán a legékesebb példa erre, ráadásul az a különleges benne, hogy történetesen a Felkoppintva spinoffja: arról mesél, hogy az előző filmben megismert házaspár, Debbie (Leslie Mann) és Pete (Paul Rudd) két gyerekkel a vállukon, a megszokások rabságában miképp küzdenek meg a rájuk törő negyedik iksszel. És noha lehangoló lehet a körítés, vele együtt a konklúzió is, de akit érint, az tudja, hogy ez inkább egy keserédes korszak, amin tudni kell nevetni.
A legjobb jelenet: mikor egyszerűen nincs idő megvitatni a Lost utolsó epizódját, mert mindjárt jönnek a vendégek.
A híres Ron Burgundy legendája (Anchorman: The Legend of Ron Burgundy, 2004) & Ron Burgundy: A legenda folytatódik (Anchorman 2: The Legend Continues, 2013)
Akár extra magyarázat nélkül is itt hagyhatnánk ezt a két címet, kommentárt ugyanis nem igényelnek: Will Ferrell és Adam McKay filmjei a komédia panteonjának márványba öntött remekművei, és míg a 2004-es darab tizenvalahány évvel később is az improvizációs vígjátékok koronázatlan királya, addig a kilenc évvel később érkezett folytatás olyan rémisztő módon kacagja körbe korunk médiáját és újságírását, hogy attól még a jelen sorok szerzőjének gyomra is összeszorul.
A legjobb jelenet: Ron Burgundy bajszára, soroljuk? Legyen mondjuk ez:
A séf (Chef, 2014)
Jon Favreau jóízű kis szerzői filmje mindmáig ugyanolyan étvágygerjesztő fogás, ráadásul egy rendszeresen frissülő, netflixes főzős műsort is nemzett az utókornak Séf show címmel. De vissza a filmhez, melyben egy séf (a'la Favreau) példáján tanulhatjuk meg, milyen az, ha nemcsak a szakma, de az élet is felőröl, hogy aztán az alapoktól újrakezdve kelljen megtanulnunk, hogy kell meglelni mindkettőben a boldogságot. Talán a rendező egy nap visszatér majd a CGI-jal alaposan megpörkölt Disney-feldolgozások világából és meglep minket valami hasonló finomsággal.
A legjobb jelenet: mikor Favreau tésztát főz Scarlett Johanssonnak. Viccesnek nem vicces, de basszus!
Trópusi vihar (Tropic Thunder, 2008)
A Zoolander, a trendkívüli rendezőjeként Ben Stiller már bebizonyította, milyen elborult az ő lelkivilága, de amit a Trópusi viharral művelt, az már-már hisztérikus, de mégis vérprofi. Filmjében velejéig romlott hollywoodi sztároknak kell megküzdeniük egy háborús film forgatásával, melyről idővel kiderül, hogy maga a rideg valóság. Olykor ütős akciófilmnek is elmenne a Trópusi vihar, de a titok inkább a gerinctelen karakterekben meg a pofátlanul inkorrekt humorban rejlik, abból a korszakból, mikor a feketére festett Robert Downey Jr. még simán átment a stúdiórendszeren. A film az évezred legjobbjait összegző toplistánkon is szerepel.
A legjobb jelenet: mikor a Tom Cruise által megformált producer, Les Grossman Flo Ridára táncolva "gyászolja" hősünket.
Éjszakai rohanás (Midnight Run, 1988)
Listánk legrégebbi darabja korántsem ódivatú szórakozásra hív: az Éjszakai rohanás mindmáig hivatkozási alap a modern kor akció-vígjátékai számára. Lehetetlen eldönteni róla, hogy road movie, vagy inkább haverfilm, esetleg buddy cop komédia, mert mindháromban remekel. Korához képest őrült tempó és szemtelen fekete humor jellemzi a filmet, no meg egy szó szerint szétválaszthatatlan főszereplőpáros Robert De Niro és Charles Grodin, azaz a fejvadász és a könyvelő személyében, akik egymásra utalva próbálnak átmenekülni A-ból B-be, nemcsak a maffia, de az FBI, és még ki tudja, ki vagy mi elől.
A legjobb jelenet: "Kuss, picsába!"
Az utolsó akcióhős (Last Action Hero, 1993)
Listánk másik klasszikusa igazi mintadarabja a negyedik falat áttörő kifigurázásnak, illetve tisztelgésnek egyaránt, amit talán pont Shane Black forgatókönyvírói hozzájárulásának köszönhet ez az Arnold Schwarzenegger-film. Ugyanakkor lehet, hogy épp az utóbbi miatt telitalálat Az utolsó akcióhős, Jack Slater karaktere ugyanis annyira meta, hogy az a 90-es években abszolút példa nélkülinek hatott – mintha csak a Deadpoolt meg a Ready Player One-t kívánta volna megidézni a tudtán kívül. A film elkészültéről ebben a cikkünkben emlékeztünk meg.
A legjobb jelenet: a karakter intró, amit ma már egyetlen akciófilm sem elég tökös meglépni.
A humor szubjektív műfaj, szóval álljon itt a kérdés: ti milyen vígjátékokat ajánlanátok még a Netflix kínálatából? Kommentben jöhetnek az ajánlások.