Sok a kérdőjel még abban, hogy jövő évben ki állhat a gólvonalon.

Továbbra is erősen kérdéses a Fradi 21-szeres válogatott kapusának, Bogdán Ádámnak a sorsa. A 35 éves játékos szerződése a szezon végén lejár, és eddig nem hosszabbítottak vele. Úgy tudjuk, az elmúlt hetekben arra volt nagyobb esély, hogy Bogdán elhagyja a zöld-fehéreket, de ez könnyen lehet, hogy egy élvonalbeli kapuskeringő miatt változhat.

Az FTC-nél azt tervezték ugyanis, hogy a következő idényre az a Varga Ádám lesz Dibusz Dénes mögött a tartalékkapus, aki a mostani szezont a Kecskemétnél töltötte kölcsönben. A 24 éves kapus az NB I idei meglepetéscsapatánál is jobbára második számú választás volt Varga Bence mögött, onnan pedig előrelépés lett volna a Dibusz mögötti biztos pozíció a nevelőklubjánál.

A Kecskemétnek azonban első számú kapusa, Varga Bence is kölcsönben szerepelt a lila-fehéreknél, őt a feljutó MTK biztosította a számukra. És úgy tudjuk, az élvonalban is kiemelkedően védő Varga Bencére a következő szezonban, immáron az első osztályban, érthető módon számítanának a budapesti kék-fehérek. Így pedig Varga Ádám számára – akit egyébként marasztaltak is Kecskeméten – megnyílhat az út, hogy kezdő kapus legyen a KTE-nél. Az állandó játéklehetőség pedig csábítóbb lehet bármilyen kispadnál.

A fenti forgatókönyv tűnik jelen állás szerint a legvalószínűbbnek, és ha mindez beigazolódik, akkor viszont a Fradinak szüksége lesz egy megbízható második számú kapusra, ugyanis ha a szintén lejáró szerződésű Szécsi Gergő távozik, akkor csak a 19 esztendős Mergl Szabolcs marad bevethető az első csapatnál. Mivel Bogdánra az előző szezonokban is számíthattak, tökéletesen ismeri a csapatot, a szakmai stábot, így Varga Ádám esetleges újbóli távozása esetén kézenfekvő lehet új szerződést kínálni a számára. Mivel azonban a képlet láthatóan igen soktényezős és a háttérben minden klub folyamatosan egyeztet a terveiről, ezért várat még magára, hogy kiderüljön, mi lesz a rutinos, válogatott játékos sorsa.

forrás: csakfoci.hu