„Dolgozz keményen, hogy minden munkád könnyednek hasson” – így hangzott a magyar származású George Cukor ars poeticája. A My Fair Lady Oscar-díjas rendezője 40 évvel ezelőtt, 1983. január 24-én hunyt el.
George Cukor 50 éven át kiváló minőségű filmeket készített, amelyek egyesítik a színészekkel, különösen a színésznőkkel való munkavégzésben szerzett jártasságát és a részletekre való gondos odafigyelését. Cukor munkáiban gyakran visszatért a társadalmi osztályok vagy körülmények szerint megosztott szerelmesek és barátok témája.
George Cukor (teljes neve: George Dewey Cukor) New Yorkban, magyar zsidó bevándorlók gyermekeként született 1899. július 7-én. Korán a színház bűvkörébe került, sokszor óráit is elbliccelte, hogy belógjon a délutáni előadásokra. Segédrendezőből küzdötte fel magát a Broadway nagy direktorai közé, innen csábította el az új tehetségeket kereső filmipar.
A Paramount stúdióval hamar összekülönbözött (azt vette zokon, hogy egyik filmjét Ernst Lubitsch újrarendezte), s előbb az RKO Pictures, majd az MGM filmvállalathoz szerződött. Az 1930-as években olyan kasszasikereket forgatott, mint az Egy válás számlája Katharine Hepburnnel, a Vacsora nyolckor vagy a Fiatal asszonyok (ezért jelölték először Oscar-díjra).
Megrendezte a David Copperfield – a valaha vászonra vitt Charles Dickens-regény vitathatatlanul egyik legjobb adaptációja -, a Rómeó és Júlia és A kaméliás hölgy filmváltozatát, utóbbi címszerepét Greta Garbo alakította. A kétarcú nő című romantikus vígjáték főszerepére is őt választotta, ám a közönség nem díjazta a filmcsillag műfajváltását, s a svéd díva elkeseredésében örökre hátat fordított a filmvászonnak.
Cukor a harmincas évek végére a legjobban fizetett rendezők közé emelkedett,
ekkoriban született a hét Oscarra jelölt Gázláng, Ingrid Bergmannal. 1937-ben őt kérték fel az Elfújta a szél megrendezésére, de David O. Selznick producer a forgatás előtt néhány nappal az állandósult nézeteltéréseik miatt kirúgta.
Vitathatatlan, hogy Cukor legmaradandóbb hozzájárulása a filmtörténethez a Philadelphiai történet című (1940) romantikus vígjáték volt, amelyben Hepburn megismételte szerepét abban a színpadi darabban, amelyet Philip Barry kifejezetten neki írt. A filmet a legjobb film Oscar-díjára jelölték, Cukort a legjobb rendezőnek, Hepburnt pedig a legjobb színésznőnek jelölték, míg Stewart a legjobb színésznek járó díjat nyerte el.
1954-ben készítette első színes filmjét, a Csillag születik (A Star Is Born) című musicalt Judy Garlanddal. 1960-ban a Marilyn Monroe-val forgatott Szeressünk! megbukott, annál nagyobb sikert aratott viszont a My Fair Lady, amelyet Julie Andrews alakított a színpadon. Az angyali Audrey Hepburn főszereplésével készült musicalt 12 kategóriában jelölték a filmvilág legrangosabb kitüntetésére, ebből nyolcat meg is kapott, s végre a rendező is magához szoríthatta a régen kiérdemelt Oscar-díjat. Bár kevesen tartanák Cukor legjobb filmjének vagy akár legjobb musicaljének, a My Fair Lady volt az első kasszadiadala hosszú évek óta.
Cukor 1962-ben újra együtt dolgozott Monroe-val a Something’s Got to Give című filmben; a problémás színésznővel (aki nem sokkal később meghalt) azonban megoldhatatlan problémák tetőztek kirúgásával, és a 20th Century-Fox végül teljesen leállította a produkciót.
A következő 17 év során Cukor csak néhány filmet készített, ebből kettőt a televízió számára. Ekkor már Maggie Smith jelölése a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjra, egy eredetileg Katharine Hepburnnek szánt szerepben, Utazások nagynénémmel-ben (1972) nyújtott alakításáért kivételes volt. A Szerelem a romok között 1975-ös televízióra készült romantikus vígjáték, amelyet Angliában forgattak Katharine Hepburn és Laurence Olivier főszereplésével és a szintén a televíziónak készült Zöld a vetés (1979) a walesi pörgős iskolai tanár szerepében ismét Katharine Hepburnnel, egyenrangú volt Cukor korábbi munkáival.
Az utolsó filmje – A Rich and Famous (1981), az Old Acquaintance című 1943-as melodráma remake-je Jacqueline Bisset-vel és Candice Bergennel – nem volt érdemek nélkül, de általánosságban rosszindulatú kritikák fogadták, amelyek meggyőzték Cukort, hogy a megterhelés már nem éri meg a jutalmat, és nyugdíjba vonult.
Cukor élete végéig dolgozott, 1975-ben ugyan hatalmasat bukott az első szovjet-amerikai koprodukcióval, A kék madárral, a balsiker azonban nem szegte kedvét és ezután is több tévéfilmet rendezett.
Az elhivatott rendező korán megfogadta: csak színvonalas irodalmi alapanyagból dolgozik
(„ha csak egyetlen rendező marad, aki nem maga írja a filmjeit, az én leszek”) és ehhez tartotta is magát. Elsősorban a színészvezetésben remekelt, filmjeiben 21 színészt jelöltek Oscar-díjra s közülük 5 át is vehette. Főként a színésznőkkel tudott bánni, hajlamos színésznőkből erős alakításokat kiváltani (különösen a Hepburnnel folytatott későbbi együttműködések során). Azonban a „nők rendezője” jelző ellen hevesen tiltakozott, nemcsak azért, mert úgy érezte – jogosan -, hogy a férfiakat is jól irányította, hanem mert úgy tűnt, hogy saját és kollégái szexualitását sértheti a kijelentés. Az, hogy Cukor meleg, nyílt titok volt. Azonban ügyelt arra, hogy diszkrét legyen a szexualitását illetően egy olyan Hollywoodban, amelyben még mindig élt a homofóbia.
Sokáig úgy tudtuk, hogy Cukort azért bocsátották el a rendezői posztból az egyik legnagyobb hollywoodi történetnek ismert Az Elfújta a szél (1939) direktori székéből, mert a férfi főszereplő, Clark Gable nem kedvelte a szexualitása miatt. Ma már szélesebb körben elterjedt az a vélemény, hogy Selznick producer személyes okokból rúgta ki Cukort, elsősorban azért, mert úgy érezte, hogy Cukornak túl sokáig tartana a film elkészítése.
Az ünnepelt bonviván Cukor, akit magánéletében nem a női nem rajongójának ismertek, hatalmas art deco kastélyban élt, hírességektől hemzsegő fogadásain Hollywood krémje élvezte a jó ételeket és az érdekes társaságot. George Cukort Los Angelesben érte a halál, szívinfarktus következtében.
