Frans Timmermans

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Frans Timmermans
Európai Bizottság első alelnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2014. november 1.
ElnökUrsula von der Leyen
Hollandia külügyminisztere
Hivatali idő
2012. november 5. – 2014. október 17.
Született1961. május 6. (62 éves)[1][2]
Maastricht
Párt66-os Demokraták (1985–1990)
Munkáspárt (1990 óta)
Foglalkozás
Iskolái
  • Radboud University Nijmegen
  • Nancy-Université
  • University of Lorraine
  • University Nancy II
  • St. George's British International School
  • Bernardinuscollege
Vallásrómai katolikus egyház
Díjak
  • Grand Cross of the Order of the Southern Cross
  • Knight of the Order of Orange-Nassau
  • a Lengyel Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
  • a francia Becsületrend lovagja
  • Order of the Cross of Terra Mariana, 1st Class (2008. május 6.)
  • Grand Cross of the Order of Grand Duke Gediminas (2008. június 18.)
  • Commander of the Order of the Polar Star
  • National Order of Merit
  • Order of Merit
  • máltai lovagrend
  • a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje
  • Time 100 (2021)
A Wikimédia Commons tartalmaz Frans Timmermans témájú médiaállományokat.

Frans Timmermans, teljes neve: Franciscus Cornelis Gerardus Maria Timmermans (Maastricht, 1961. május 6. –) holland politikus, diplomata, az Európai Bizottság jelenlegi alelnöke, bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztosa.

Tanulmányai[szerkesztés]

1961. május 6-án született Maastrichtban római katolikus családban. 1972-ig Sint-Stevens-Woluwe elitnegyed általános iskolájába járt, azután 1975-ig a római Lyceum Saint George's English School nevű magán középiskolában majd 1980-ig a heerleni Bernardinuscollege-ban tanult. 1984-ben a franciaországi Nancy egyetemére is beiratkozott, ahol európai jogot, francia irodalmat és történelmet tanult. 1985-ben a nijmegeni Radboud Egyetemen szerzett diplomát francia irodalomból. Poliglott: holland anyanyelve mellett folyékonyan beszél angolul, franciául, németül, olaszul és oroszul. 1986–87-ben a Holland Királyi Hadseregben is szolgált.

Politikusként[szerkesztés]

Diplomácia[szerkesztés]

1987-től a Holland Külügyminisztériumban dolgozott az Európai Integrációs osztályon. 1990-ben diplomatának jelölték Hollandia oroszországi nagykövetségére. 1993-ban visszatért a Külügyminisztériumba és az Európai Közösség osztályának lett a vezetője. 1994-ben Hans van den Broek holland biztos asszisztenseként tevékenykedett az Európai Bizottságban. 1995-től Max van der Stoel holland EU-s biztos személyes tanácsadója lett. 1985 és 1990 között a 66-os Demokraták párt tagja volt.

Képviselőházi tagként[szerkesztés]

1998-ban a Holland Képviselőház tagjává választották, ahol a Munkáspártot képviselte. 2001–2002-ben a Külügyi Bizottság elnöke, 2002–2003-ban pedig a Gazdasági Bizottság elnöke volt. 2003–2007 között újra a Külügyi Bizottság elnökeként tevékenykedett.

Külügyi államtitkárként[szerkesztés]

2006-ban a Munkáspárt, melynek ő is tagja volt koalícióra lépett a Kereszténydemokrata Tömörüléssel és a Keresztény Unióval. Timmersmann ekkor külügyi államtitkár lett. Ez alatt az idő alatt támogatta az európai integrációt és a holland lakosság és az Európai Unió közötti párbeszédet. Államtitkársága idején került sor a Lisszabon-i egyezmény aláírására. Timmermans és az akkori miniszterelnök, Jan Peter Balkenende nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében hogy nagyobb szerepet biztosítsanak a nemzeti parlamenteknek az Európai Parlamentben a törvényhozásban. 2010-ben a Balkenende által vezetett kormány egy sikertelen NATO-hadművelet miatt elvesztette a támogatottságát, így összeomlott.

Újra a képviselőház tagjaként[szerkesztés]

A 2010-es választásokon a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért kötött koalíciót a Kereszténydemokrata Tömörüléssel és így a Munkáspárt ellenzéki párt lett. Timmermanst ekkor is megválasztották képviselőnek. Ebben az időszakban a párt szóvivőjeként dolgozott. A kormánykoalíció felbomlása után 2012-ben a Munkáspárt került hatalomra és koalícióba lépett a Szabadság és Demokrácia nevű párttal. A kormány ekkor Timmermanst külügyminiszternek nevezte ki. 2014-ben egy maláj gépet lelőttek Ukrajna felett és 194 holland állampolgár meghalt. Timmermans másnap Ukrajnába repült, ahol a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel tárgyalt, majd az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott beszédet, amely a közösség tagjait erősen meghatotta.

Az Európai Bizottság alelnökeként[szerkesztés]

2014-ben a holland kormány biztosnak jelölte Timmermanst az Európai Bizottságba, ahol hamarosan első alelnöknek választották.

2021 végén a Politico Europe(wd) Európa legbefolyásosabb embereinek éves rangsorában a „cselekvők” kategória 4. helyére tette. Az európai klímapolitika felelőseként elsősorban az ő feladata az Európai Uniót 2050-re klímasemlegessé tevő projekt levezénylése, ami számos ipari és egyéni érdeket sért, és a társadalmi támogatottsága akkor biztosítható, ha nem jár az életszínvonal csökkenésével és számos munkahely elvesztésével.[3] 2022 áprilisában Timmermans zöld átállásért felelős bizottsági alelnök az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának ülésén megfogalmazta javaslatait az Európai Unió polgárainak, melyek a fűtésre, a közlekedésre, és a háztatások vitélére vonatkoztak.[4][5]

Magánélete[szerkesztés]

Timmermans kétszer nősült; az első házasságából született egy fia és egy lánya. A 2000-ben kötött második házasságából is született egy fia és egy lánya.

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Frans_Timmermans&oldid=26635642”