Morgan Freeman nyolcvanöt éves

Kultúra

Morgan Freeman nyolcvanöt éves

Méltatói kiemelik, hogy mindig fenséges nyugalom árad belőle

„Ötvenévesen kezdtem a filmes karrieremet, és életem néhány legjobb évét azóta éltem át” – nyilatkozta néhány éve a ma nyolcvanötödik születésnapját ünneplő amerikai színész, aki számtalanszor okozott örömteli pillanatokat a magyar nézőknek is.

Morgan Freeman nyolcvanöt éves
Boldog éveket és szakmai sikert hozott a színésznek a filmezés
Fotó: AFP/Kevin Winter

A ma nyolcvanöt éves Morgan Freeman Memphisben született egy borbély és egy tanárnő ötödik gyermekeként, 1937-ben. A gyermeket rossz anyagi körülmé-nyeik miatt a szülők a Charlestonban élő nagyanyjára bízták.

Színészi tehetsége már kilencévesen megmutatkozott egy iskolai előadáson, később elnyert egy egyetemi drámai ösztöndíjat, de inkább a légierőhöz csatlakozott, majd hamarosan leszerelt. Holly-woodban folytatott drámaiskolai tanulmányokat, majd áttelepülve New Yorkba tévés és színházi szerepeket kapott.

A Hamis riport című krimiben nyújtott alakításáért 1981-ben jelölték először Oscar-díjra legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Két évvel később a Miss Daisy sofőrjéért a legjobb főszereplőként nominálták Oscarra, ám „csak” a Golden Globe-díjat és a Berlinale legjobb férfi főszereplőnek járó díját nyerte el. Clint Eastwood Millió dolláros bébi című filmjében nyújtott alakításáért végre hazavihette az Oscar-díjat. Christopher Nolan Batman-trilógiájában Lucius Foxot formálta meg. Clint Eastwood Invictus – A legyőzhetetlen című filmjében Nelson Mandela szerepé-ben nyújtott alakítása újabb Oscar-jelölést hozott számára.

A színész hangját hallhatjuk a 2005-ben Oscar-díjat nyert, Pingvinek vándorlása című dokumentumfilmben és A Lego-kaland című animációs filmben is. Isten nyomában Morgan Freemannel című sorozatát 171 országban vetítették. Morgan Freeman 1997-ben társalapítóként filmgyártó céget hozott létre.

A színész dollármilliókat adományoz környezetvédelmi és oktatási célokra. Művészetét számos díjjal ismerték el: 2010-ben az Amerikai Filmintézet (AFI), 2017-ben az amerikai színészcéh (SAG) életműdíjával, 2012-ben Cecil B. DeMille-életműdíjjal tüntették ki, és megkapta a National Medal of Arts (Nemzeti Művészeti Érdemérem) díjat is. Méltatói kiemelik, hogy Morgan Freeman akár magasztos figurát, akár börtöntölteléket alakít, fenséges nyugalom árad belőle.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom