A Discussing Filmnek adott interjújában Jensen Ackles elmesélte, hogy régi barátja és munkatársa, az Odaát alkotója és A fiúk showrunnerje, Eric Kripke mutatta be neki Katonasrác karakterét. Bár Ackles már az elejétől fogva lelkesedett a lehetőségért, Kripke figyelmeztette, hogy megerőltető lesz a feladat.
“Tudtommal volt egy rövid névsor a személyekkel, akikről folyamatosan beszéltek a studióban. Én biztosan nem voltam azon a listán és olyan nevek szerepeltek rajta, akik jóval ismertebbek nálam. De kijelentettem, hogy hajlandó vagyok küzdeni, mire ő így felelt: ‘Ha hajlandó vagy küzdeni érte, akkor talán tudok neked segíteni. És így is tett.”
Ackles így folytatta: “Muszáj volt lépést tartanom és ez a COVID csúcsidőszakában történt, így segítséget sem igazán kaphattam. Előre fel kellett vennem a másik személy szövegét, aki történetesen Butcher volt. Szóval a legjobb Butcher-imitálásomat kellett produkálnom, aztán visszajátszottam ezeket a sorokat és végül tartottam egy kisebb Katonasrác előadást. Szerencsére Kripke volt az edzőm, aki a legjobb felvételt mutatta be rólam. Felküldte azon a bizonyos ranglétrán, mindenki rábólintott, szóval így történt az egész. De én megküzdöttem érte, ember. Nagyon keményen küzdöttem érte.”
A hősök új generációja
Katonasráccal A fiúk harmadik évadában ismerkedhettünk meg, mint a Vought International első szuperhőse, a hazafiság ikonja és végül úgy a Fiúk, mint a Vought hőseinek ellenfele. Az évad Katonasrác vereségével ért véget és visszaküldték oda, ahonnan indult.
Bár egyelőre nem tudni, hogy a karakter visszatér-e A fiúk negyedik évadában, Ackles célzott arra, hogy a rajongók nem utoljára látták őt. “Van néhány dolog, ami még nem derült ki” – mondta.
“Nem szabad semmit sem elárulnom, de annyit még én is elmondhatok, hogy Katonasrác nem halt meg. Hála Istennek.”
Ackles már megerősítette, hogy Katonasrác “[felbukkan] egy rövid pillanatra” A fiúk spin-off sorozatában, a Gen V-ben, más “anyahajóbeli cameókkal” együtt.
A sorozat a szuperek következő generációját követi majd, akik a Godolkin Egyetem Bűnüldözési Iskolájában tanulják meg, hogyan kell megmenteni a világot. A fiúk további megerősített szereplői közé tartozik a Vought vezérigazgatója, Ashley Barrett (Colby Minifie), Adam Bourke filmrendező (P.J. Byrne) és X-pressz (Jessie T. Usher). A Gen V 2023 őszén debütál a kisképernyőkön.
Bár a fiúk 4. évadának még nincs megjelenési dátuma, de az eddigi szezonok megtekinthetőek az Amazon Prime szolgáltatásában.