Hamarosan örökre megváltozhat minden Oroszország szomszédjában | Nap Híre
Hirdetés

Hamarosan örökre megváltozhat minden Oroszország szomszédjában

Virág Sára portré Virág Sára

Hamarosan örökre megváltozhat Grúzia sorsa, ugyanis a végső szavazás vár az úgynevezett "külföldi ügynöktörvényre". Az országban hetek óta folyamatosak a tüntetések, ha a törvényt megszavazzák, a grúzok akár végleg is búcsút mondhatnak az uniós csatlakozásnak. 

Ahogy arról a hónap elején már a Naphíre is beszámolt, a grúziai parlament második olvasatban is elfogadta az Európai Unió által is kifogásolt "külföldiügynök-törvényt". A döntés ellen rengetegen tiltakoztak a főváros, Tbiliszi utcáin. A tüntetés több helyen is erőszakba csapott át, a rendőrség vízágyúkat meg könnygázt is bevetett a tiltakozók ellen. Az emberek pedig kövekkel hajigálták meg az egyenruhásokat. Ez nem szokatlan mostanában az országban, az ellenzék és a törvény ellen tiltakozók hetek óta folyamatosan az utcákon tiltakoznak.  

Az úgynevezett külföldiügynök-törvény sokak szerint a Kreml gyakorlatát mintázza és csak az lenne a célja, hogy ellehetelenítse a regnáló hatalommal szembeni kritikus hangokat. A szóban forgó határozatot a parlament két olvasatban már elfogadta, az utolsó, végső vitát pedig hétfőn kezdték meg. Grúzia előtt sorsfordító napok állnak. Több ezer tüntető virrasztott a parlament előtt, sokak kezében Grúzia vagy az EU zászlaja volt. Többen azért őrködtek a parlament körül, hogy megakadályozzák a kormánypárti tisztségviselők bejutását az épületbe, de ez nem járt sikerrel – írja a Guardian. A parlament hétfőn 67 másodperc alatt elfogadta a törvényt, keddre pedig bejelentették a mindent eldöntő, végső voksolást, aminek az eredményéhez szintén nem nagyon fér kétség. 

A fél ország hetek óta tartó kétségbeesett tiltakozása ellenére úgy fest, semmi nem áll az útjába annak a törvényjavaslatnak, amely előírná, hogy minden szervezet, amelyik a támogatása több mint 20 százalékát külföldről kapja, beszámoljon annak az eredetéről. Emellett el lennének könyvelve "külföldi érdekeket szolgáló szervezetként" is. 

Számtalan nyugati bírálat érte a törvényt

Hivatkozás másolása

Az amerikai külügyminisztérium szerint a törvénytervezethez egyértelműen a Kreml szolgáltatta az inspirációt, mert csakis az lehet a célja, hogy elhallgattassa és megfélemlítse a kritikus sajtót abban az országban, amelyik régóta ingadozik a keleti és a nyugati befolyás között, de az utóbbi időben úgy látszik, inkább Moszkva felé húz. Brüsszel pedig maximálisan egyértelművé tette: a törvény elfogadása nem teszi lehetővé az ország számára, hogy csatlakozzon az unióhoz. A törvény ennek ellenére öles léptekkel robog a végleges elfogadása felé, az ellene tüntetőket pedig gyakran már a rohamrendőrök cipői alatt kell keresni. Az erőszak olyannyira elharapózott, hogy már vizsgálat is indult a rendőrök ellen. 

Eközben a törvény megvitatása ismét tettlegességig fajult a parlamentben is. Persze nem ez volt az első alkalom, már az első és a második szsvazáskor is egymásnak este a képviselők. A mostani attrocitás Levan Habeisvili, az ellenzéki Egyesült Nemzeti Mozgalom párt elnökének felszólalása után robbant ki, aki azzal vádolta meg a kormányzó Grúz Álom pártban ülő kollégáját, Dmitrij Szamharadzét, hogy ő a felelős azért, mert idegen emberek össze-vissza verik az utcákon a törvénytervezet ellen tüntető állampolgárokat. Ezután Szamharadze egy vizespalackot vágott Habeisvilihez, majd egymásnak is ugrottak. A dulakodáshoz az ellenzék és a kormánypárt más képviselői is csatlakoztak. A törvényhozás elnöke, Salva Papuasvili félbeszakította az ülést.

Tinatin Bokuchava grúz politikus szerint az egyetlen lehetséges megolás az lenne, ha az Egyesült Államok és több nyugati ország is szankciókat vezetne be a grúz milliárdosok és oligarchák ellen. James O'Brien, az Egyesült Államok kormányának tisztviselője kedden érkezett Tibiliszibe, hogy a miniszterekkel tárgyaljon. A közvéleménykutatások pedig arról számoltak be, hogy az elmúlt hetek történései megingatták a kormányzópárt táborát, és hatból öt grúz szeretne az Európai Unió tagja lenni. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés