A vásári bábjáték és egy békebeli korszak utolsó képviselője volt Kemény Henrik, aki bár 2011-ben elhunyt, de az emléke, valamint a főhőse, Vitéz László örökre velünk marad.

Az 1925 januárjában Budapesten született Kemény Henrik családjában a vásári bábjátékos hagyomány a nagyon távoli múltba nyúlik vissza. A Kemény nevet az apja vette fel, amikor az 1910-es évek elején visszatért Amerikából, ahova szerencsét próbálni indult. A család eredeti neve Korngut volt, és Galíciából származtak. Kemény Henrik nagyapja, Salamon volt az, aki Magyarországra költözött az 1890-es években. 1897-ben belügyminisztériumi engedélyt kapott „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” megtartására, és bár először egy cirkuszt szervezett, hamar áttért a bábjátékokra, mivel a társulatát nem tudta egyben tartani. 

Korngut Salamon egyik fia, Henrik tehát Amerikába ment szerencsét próbálni és tapasztalatot szerezni, majd 1912-ben visszatért Magyarországra. Nagy tervekkel érkezett haza, és Columbia Magyar Mechanikai Színház néven társulatot szervezett, de ugyanúgy járt, ahogy az apja is: tönkrement. Így ő is a bábjátékos családi hagyomány felé fordult. Családjával Hűvösvölgybe költözött, és a Nagyréten nyitott bábszínházat, amit a saját két kezével épített fel. Ebben az időben született meg a kis Henrik is. Ám mivel itt csak vasárnaponként volt közönség és így előadás is, a család beljebb költözött, a Népligethez. Egy ideje már ott működött akkor a Vurstli, és egy mulatónegyed formálódott a hatalmas parkban, melynek középpontja a Mutatványos tér volt. Ott építette fel új családi bábszínházát (és lakóházát is) az idősebb Henrik. 

A kis Henrik a gyerekkorát a Mutatványos téren élte. Bejáratos volt az összes többi itt élő és dolgozó vásári mutatványoshoz, volt, akitől még tanult is, olyasmit, amit később, már bábjátékosként hasznosítani tudott, például a hangutánzás művészetét, amiben elég tehetségesnek bizonyult. A bábozás viszont nehezen ment eleinte, pedig kifejezetten korán kezdte az ipart. Még nem járt iskolába, amikor az apja már bábot adott a kezébe, de az igazi, komoly bábos karrierje akkor kezdődött el, amikor már az elemibe járt. Mind ő, mind a fiútestvére beállt az apja mellé bábozni (a lánytestvére plakátot rajzolt, belépőt szedett, és ő volt a kikiáltó is), sőt az idősebb Henrik még külön darabot is írt a számukra. A kis Henrik 10 évesen játszotta az első főszerepét, és nem mást, mint a még gyerek és iskolás Vitéz Lászlót, aki aztán Kemény Henrik egész későbbi pályáját meghatározta.

A bábszínházat ifjabb Kemény Henrik 1944-ben vette át, egy tragikus esemény miatt: az apját munkaszolgálatra vitték, ahonnan soha többé nem tért vissza, eltűnt. A II. világháború után Kemény Henrik még nagyjából két évig vitte a családi üzletet zavartalanul. 1947-től a hatalom ahol csak lehetett, akadályozta, például azzal, hogy hol adott neki működési engedélyt, hol nem. Ez végül odáig vezetett, hogy 1950-ben az Állami Bábszínháznak is a tagja lett, ahova az akkori igazgató, Bod László hívta el, aki értékelte Kemény Henrik előadói képességei mellett (ekkor már egy ideje egyedül adta elő a darabokat) azt is, hogy saját maga készítette a bábjait. 

1953-ban a Népligetet államosították, és hogy ne foglalja le az ÁVO a bábokat, egyik barátjánál, Bálint Endre festőművésznél rejtegette a legféltettebb darabokat. Ekkor már a saját darabjait is az Állami Bábszínházban adta elő, sőt, fő figurája, Vitéz László számára még a kor olyan jeles szerzője is írt történeteket, mint Tersánszky Józsi Jenő. Ennek ellenére folyamatos konfliktusa volt a hatalommal és a Bábszínház vezetésével, így egy idő után Győrbe költözött, és az első vidéki bábszínház alapítója lett. Az 1960-as évektől kezdte el a vándoréletét, amikor is Trabantjával járta az országot, és mindenfelé fellépett bábelőadásaival. De nemcsak ezzel tett szert országos népszerűségre, hanem azzal is, hogy a Zsebtévé című gyerekműsor állandó szereplőjeként ő mozgatott két bábot, Hakapeszi Makit és Furfangos Frigyest

A tévé később sem tűnt el Kemény Henrik életéből, 1976 karácsonya és 1984 között ő volt a Süsü, a sárkány mozgatója is. De sem a híres egyfejű, sem a Zsebtévé figurái nem érték el a bábos báblegendájának népszerűségét. Ez volt Vitéz László, akihez a mintát Paprika Jancsi figurája szolgáltatta. Vitéz László általában egy palacsintasütővel a kezében osztotta az igazságot és porolta el rendre az ördögöt, miközben jól átverte. Mindezt sajátos humorral adta elő Kemény Henrik, aki minden előadáson ugyanazzal a – szállóigévé vált – mondattal köszönt be:

Szervusztok, pajtikák!

A Vitéz László egyébként már Kemény Henrik előtt is a család fontos figurája volt: mind az édesapja, mind a nagyapja szerepeltette az előadásain. Összesen 25 történetet találtak ki a számára, a legtöbb természetesen az ifjabb Kemény Henrik működése alatt született. 

A rendszerváltás után, 1992-ben Kemény Henrik otthagyta az Állami Bábszínházat, és a Kolibri Színházhoz szegődött, ott adta elő a darabjait, de az országot is járta közben. Nem beszélve arról, hogy a népligeti bábszínháza is állt még, amit 1982-ben kultúrtörténeti értékké nyilvánítottak, majd 1989-ben a Soros Alapítvány pénzéből felújítottak, és egy díszelőadás keretében megnyitottak, bár később egyre kevesebb előadás volt benne. Amikor Kemény Henrik 80 éves lett, már csak nagyon ritkán lépett fel. Jelképes és szomorú vég, hogy 2011 októberének elején a faszerkezetű népligeti színház porig égett, a bábos pedig alig két hónappal később, november végén, 86 éves korában elhunyt. Bábos és bábszínháza, egy letűnt kor utolsó képviselői egy időben váltak porrá. 

Öröm azonban, hogy a legifjabb bábos generáció tagjai számára Kemény Henrik és tudása, előadásai zsinórmértékként szolgálnak. Barna Zsombor bábművész például egy kétnapos fesztivált is szentel neki: a Népliget Mutatványos terén, ahol egykor a Kemény Bábszínház is állt, a kétnapos (május 25–26.) rendezvényen különböző bábosok és bábcsoportok előadásában csupa Vitéz László-darab kerül majd bemutatásra. Tisztelgő főhajtás lesz ez a békebeli idők legnagyobb bábosa előtt, és természetesen a vásári bábos hagyományt is igyekeznek majd az ifjú művészek életre kelteni és életben is tartani. Annak dacára, hogy Kemény Henrik azt mondta egy interjúban, ami pár évvel a halála előtt készült:

A vásári bábjáték utolsó mohikánja vagyok. Az eredeti Vitéz László-játékokat megőrzik a felvételek, számtalanszor ismétli őket a tévé. De eleven színházi formában a halálom után ezek nem lesznek láthatók.

(Borítókép: Schermann Ákos - Fortepan)

Címkék