Történelem
Az első szabadon választott magyar kormány
– A trónfosztás kimondásakor úgy határoztak, hogy Kossuth Lajos, mint kormányzó-elnök maga mellé veendő miniszterekkel fogja vinni a végrehajtó hatalmat. Ez alapján nem volt egyértelmű, hogy milyen jellegű kormányzati modellre gondolnak. Amerikai mintára Kossuth, kormányzó-elnökként a végrehajtó hatalom feje és államfő is, vagy visszaáll az 1848. áprilisában kialakult helyzet, ahol a kettőt különválasztották. Kossuth inkább az amerikai modellre gondol, nyilván azért is, mert ez sok mindent leegyszerűsít, ám a parlament többsége úgy véli, hogy az áprilisi törvényekből kell kiindulni, tehát Kossuth lényegében azokat a jogköröket gyakorolhatja, mint amelyekkel István nádor királyi helytartóként rendelkezett, és egy rendes kormányt kell alakítani, ahol a miniszteri tanácsnak nem csupán elnöke van, hanem az illető egyben miniszterelnök is – idézi fel a kormányalakítás előzményeit Hermann Róbert.
Az országgyűlési képviselők akaratát elfogadta Kossuth, ám ténylegesen nem az általa miniszterelnöknek felkért Szemere Bertalan alakít kormányt, hanem ő maga.
– Kossuth április 14-e és 26-a között küldi ki a felkérő leveleit a tárcák élére kiszemelteknek, akkor még nem egyértelmű a helyzet.
Eredetileg csak belügyminiszternek kéri fel Szemere Bertalant, ám a parlamenti viták során kristályosodik ki, hogy Kossuth az államfői szerepeket kapja, és mellette lesz egy minisztertanács, amelynek Szemere lesz miniszterelnökként a vezetője.
A névsor ténylegesen május 1-re áll össze, bár még akkor volt némi bizonytalanság, mert Görgei Artúrtól még nem érkezik egyértelmű válasz, hogy hajlandó elfogadni a hadügyminiszteri tisztséget. Emellett a földművelés-, ipar- és kereskedelmi tárcát sem töltik be, amely hivatalnak aztán a szabadságharc végéig sem lesz minisztere, amelyet úgy oldanak meg, hogy a miniszteri ügyekben a külügyminiszter ír alá.
A Batthyány-kormány belügyminisztere, Szemere Bertalan kormányfői kinevezésekor egyfajta sajátos jogfolytonosságot jelentett a dinasztia által 1848 áprilisában kinevezett kormánnyal, amely a trónfosztást követően persze abszurdnak tűnhet.
– A miniszterként szóba jöhető politikusok száma nagyon lecsökkent, hiszen az első felelős kormány vezetője, Batthyány Lajos osztrák fogságban van, Széchenyi István már a döblingi elmegyógyintézetben tartózkodik ekkor, Eötvös József külföldre távozik, Deák Ferenc visszavonul az ellenséges vonalak mögötti Zala megyei birtokára, Klauzál Gábor szintén visszavonul a politikától, Esterházy Pál szóba sem jöhet, míg Mészáros Lázár, aki egyedüliként marad a helyén a Batthyány-kormány tagjai közül, nem ért egyet a trónfosztással, ezért jelzi, hogy amíg nincs meg az utódja, viszi a minisztérium ügyeit, de az első lehetséges pillanatban távozik a kormányból. Ezért aztán azok maradnak, akik egyáltalán továbbra is kitartanak a szabadságharc mellett.
A kormánytagok kiválasztása még ebben a helyzetben sem véletlenszerű volt, Kossuth nem engedte ki a kezéből a kezdeményezést.
– Az jól látható volt, hogy ugyan Szemere-kormányként emlegetik, de nem Szemere Bertalan elképzelései szerint áll össze, hanem Kossuth választja ki a jelölteket, a felkéréseket ő küldi ki, és azoknak az embereknek, akikben ő alapvetően megbízik és feltételezi, hogy el tudják látni a feladatot.
Kossuth és Görgei vitái közben talán meglepőnek tűnhet a tábornok felkérése a hadügyminiszteri tisztségre.
– Kossuth már 1848 koraőszén is úgy nyilatkozik, hogy egyetlen hadügyminiszteri tehetséget lát, és ez Görgei. Csány László Kossuth nagyon szoros munkatársa, de ekkor még Erdély tejhatalmú országos biztosa; ő lesz a közlekedési és közmunkaügyi miniszter. A külügyminiszterségre Batthyány Kázmért kérik fel, részint a nyelvtudása, részint az arisztokrata származása miatt is; míg igazságügyi miniszternek egy szintén tejhatalmú országos biztost, Vukovics Sebőt, aki a fősereg mellett tartózkodik. Elsősorban azok kerülhetnek pozícióba, akik a forradalmi közigazgatáson belül a legmagasabb tisztséget töltik be országos biztosként. A pénzügyminisztériumnál a tárca korábbi államtitkárát, Duschek Ferencet sikerül a feladatra megnyernie. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek pedig Horváth Mihály kinevezett csanádi püspököt kéri fel Kossuth.
Joggal vetődhet fel, mennyire tud egy kormány úgy működni, hogy nem a kormányfő, hanem az államfő kéri fel a minisztereket.
– Viszonylag jól összecsiszolódnak, a kormányon belül különösebb ellentétekről nem tudunk. Olyan jellegűekről sem, mint amilyenek a Batthyány-kormányban vannak, ahol 1848 nyarára világossá válik, hogy Kossuth egészen mást képzel, mint akár Batthyány, vagy a nála mérsékeltebbek, mint akár Széchenyi vagy Deák. Ilyen jellegű megoszlás nincs a Szemere-kormányban.
Aki elvállalja a posztot, annak egyértelmű, hogy a függetlenség és a trónfosztás alapján kell működni.
Az Ausztriához fűződő viszony, amely a Batthyány-kormány esetében megosztó kérdéssé válik, az ennél a kormánynál fel sem vetődik. Abban akad némi ellentét, hogy Szemere a bemutatkozó beszédében függetlenséginek, demokratikusnak és köztársaságinak nevezi a kormányát, és bár nem tudjuk, hogy a kormány többi tagja ezzel mennyire azonosul, de az adott pillanatban ez nem egy bölcs gondolat, és nem egyezteti a bejelentést megelőzően a többi kormánytaggal, így meglepi őket. Azt érdemes megjegyezni, hogy Szemere bemutatkozó beszéde minden idők legrövidebb kormányprogramja a magyar történelemben, amelyben az 1848-as kormány tevékenységének folytatását vállalja. A nagy viták hiányára utal az is, hogy a kormány nem túl hosszú, három hónapos tevékenysége során csupán egyetlen miniszter távozik. Görgei mond le július elején, akit Aulich Lajos vált.
Már a trónfosztásra és a függetlenség kimondására is elsősorban azért van szükség, hogy rendezhető legyen a végrehajtó-hatalom helyzete, így az önálló, felelős kormány megalakulását alapvetően sikernek lehet nevezni.
– A kormánynak túl sok ideje nem jut a bizonyításra, hiszen a Debrecenből Pestre, majd Szegedre költözés közben a törvényjavaslatok előkészítése másodlagos, a legfontosabb feladatnak a működés fenntartása bizonyul. Szegeden azért két törvényjavaslatot bevisznek a parlament elé, és el is fogadtatják, amely, ha rövidtávon nem is befolyásolja érdemben a viszonyokat, ám hosszútávú hatása lehet.
Az egyik a nemzetiségek jogállásáról szóló, a másik a zsidóság részleges emancipációját lehetővé tevő törvény.
Mind a kettőt a képviselőház utolsó nyilvános ülésén fogadták el július 28-án. A fennmaradt minisztériumi iratokból látszik, hogy azért próbálkoznak mással is, például törvénytervezet születik a felsőház átalakításáról, Erdély helyzetéről, a jobbágyfelszabadítás rendezetlen kérdéseinek a megoldásáról. Kossuth ebben az ügyben kicsit előre is szalad, mert már a kormány megalakulása előtt kiad egy rendeletet, amely a paraszti társadalom számára rendkívül előnyösnek tűnik, hiszen a vitatott esetekben a földbirtokost kötelezné a föld tulajdonjogának a bizonyítására.
A kormány legnagyobb kudarcát a külpolitika alakulása jelentette, hiszen lényegében egyetlen meghatározó hatalom sem állt a magyar kormány mellé.
– Ez legkevésbé sem a kormányon, vagy annak miniszterén, Batthyány Kázméron múlik, hanem az európai érdekrendszeren, amely ekkor még az Osztrák Császárság egységében látja Európa nyugalmának a garanciáját. A legtöbb, amit elérhetnek, azok a félhivatalos diplomáciai elismerésekben nyilvánulnak meg, például Andrássy Gyulát ekkor, május végén küldik ki az Oszmán Birodalomba. Neki és a magyar ügynököknek igazából majd a vereséget követően lesz komoly szerepük, amikor a magyar és lengyel menekültek kiadatásáról kell dönteniük az érintett kormányoknak, és Andrássy érdemben képes befolyásolni a török döntést.
Lényegében azt mondhatjuk, hogy a Szemere-kormány lehetetlen feladatra vállalkozik megalakulásakor, mert június közepére kiderül, hogy jönnek az oroszok, és azt a haderőt katonai erővel ez az ország nem semlegesítheti, a diplomáciai eszközök pedig nem rajtuk múlnak.
A Szemere-kormány tevékenységének végül inkább csak elvi jelentősége lett, hiszen a vereséget követően az osztrákok a kormány minden döntését érvénytelenítették.
– Lényegében nem csupán a Szemere-, hanem a Batthyány-kormány intézkedéseit is felülírják az osztrákok, így tartós eredményt semmilyen területen nem érnek el. Még a jobbágyfelszabadítás, a törvény előtti egyenlőség vagy a kárpótlás ügyét is csak később a neoabszolutizmus rendezi.
Annyira rebellis, lázadó kormánynak tartják Szemeréét, hogy a visszatérő győztes hatalom semmiben nem akar reá támaszkodni.
Annyit érdemes megjegyezni, hogy mind a nemzetiségi törvény, mind a zsidó emancipációt elősegítő jogszabály mintául szolgál az 1867 utáni törvényhozásnak, így azt mondhatjuk, hogy eszmei hatásuk van.
A kormány feloszlása már önmagában is érdekesen zajlott, a miniszterek sorsa pedig egyéni döntéseik függvényében alakult.
– Elég cifra módon történik a lemondás. Augusztus 11-én mond le a kormány, de nem az egész kormány, hanem Kossuth Lajos, mint kormányzó elnök mond le, és az ő nyilatkozatához csatlakozik Horváth Mihály, Vukovics Sebő, Aulich Lajos és Csány László. Ők vannak ott Aradon. Duschek Ferenc éppen Lugoson tartózkodik ekkor, ezért nem tud lemondani, ugyanakkor Szemere Bertalan kormányfő és belügyminiszter, illetve Batthyány Kázmér külügyminiszter sem mond le, és egészen augusztus 23-ig, amíg az országban tartózkodnak, úgy vélik, hogy ők gyakorolják a végrehajtó hatalmat. Az emigrációban Kossuth szemére is vetik, hogy szerintük túl korán mondott le, és ha valóban Görgeit árulónak látta, mint ahogy a nevezetes vidini levelében nevezi, akkor miért adta át neki a hatalmat. Amíg a kormány működésének nagy részében nincsenek ellentétek, addig a végére ezek olyan mélyekké válnak, hogy az emigrációs működést is lehetetlenné teszik.
A kormánytagok sorsa döntően aszerint változott, hogy ki választotta az emigrációt, és ki maradt itthon, kiszolgáltatva a Habsburg önkénynek.
– Itthon maradt Csány László, aki fogságba került, haditörvényszék elé állították és október 10-én Pesten ki is végezték. Ugyanígy itthon maradt Vukovics Sebő, de ő bujdosott, és 1850 elején nyugati irányba sikerült kijutnia az országból, ahogy Horváth Mihálynak is. Aulich Lajos hadügyminiszter szintén itthon maradt, és az aradi vértanúk egyike lett október 6-án. Duschek Ferenc pénzügyminiszter sem ment emigrációba, őt is hadbíróság elé állították, de megúszta a halálos ítéletet, börtönbüntetést szenvedett.
