Forgatási kulisszatitkok: a Bud Spencer & Terence Hill-filmek

Carlo Pedersoli és Mario Girotti közös filmjeit talán sosem fogjuk megunni. Bármikor képes vagyok maratont tartani a legjobban sikerült filmjeikből. Bud Spencer és Terence Hill-duójának produkcióiról már a blog indulásának elején (2011), az első cikkek közt olvashattatok, s most, cirka egy évtizeddel később nem is kell jobb alkalom, hogy keretbe foglaljuk az elmúlt éveket e remek színészpáros munkásságával. Közben, teltek, múltak az évek… 2016-ban elvesztettük “kiváló ügynökünket“, Bud Spencert (a színészlegendától akkor külön cikkel búcsúztam). Terence Hill mindnyájunk nagy örömére, máig kitartóan forgat, rólunk, magyarokról pedig világszerte köztudott tény, hogy imádjuk a Bud–Terence filmeket.

Munkásságuk fennmarad az utókor számára, s le merném fogadni, hogy még számos generáció fog felnőni klasszikusaikon. Jöjjenek képregény- vagy akciófilmek, bármilyen filmirányzat, de ez a két úriember olyan dolgot vitt véghez, mely örökre nyomot hagyott a filmtörténelemben. Szerettem volna egy (újabb) bejegyzéssel tisztelegni a Mesterek munkássága előtt, remélem örömötöket lelitek majd benne, kedves nimfák és kuzinok!

Kiválasztottam 10-et a legjobb filmjeik közül, s igyekeztem összeszedni róluk annyi forgatási érdekességet, amennyit csak lehet, sőt, még egy-két ritka forgatási képet is találtam. Mivel utóbbiaknak igen csak híján vagyunk, ezért előfordul majd, hogy egy-egy érdekességhez egy másik filmből való képet illesztettem… De majd, “ha lehetséges, kérlek hagyjátok ki ezt a kis apróságot a jelentésetekből!” Ki tudja, lehet, hogy egyszer majd készül folytatása ennek a bejegyzésnek is.

Minden rajongó és érdeklődő szíves figyelmébe ajánlom az alábbi köteteket, melyekből rengeteg érdekességet tudhattok meg:

Tobias Hohman: Bud Spencer – Terence Hill Krónikák (2014)
Bud Spencer: 80 év alatt a Föld körül – Önéletrajzom második része (2017)
Bud Spencer: Különben dühbe jövök – Önéletrajzom első része (2016)
Ulf Lüdeke: Terence Hill – Exkluzív életrajz (2013)
Bud Spencer: Eszem, tehát vagyok – Étel – És Életreceptek (2015)

« ♦♦♦ »

Kincs, ami nincs (1981)

“Aki kincset veszít, barátot talál!“

Furcsának tűnhet, de eredetileg így hangzott volna a hupikék szemű Terence Hill szájából a híres mondat (a történet nyomvonalát követve). Ebből lett végül a már jól ismert mondás: “Aki barátot talál, kincset talál!“

A film egyik angol címe is a fenti mondással megegyező lett, míg további két másik címmel is forgalomba került angol nyelvterületeken, úgy, mint: “A Friend Is a Treasure“, illetve a “Keep your hands off the Island“.

“A film alkotói hálás köszönetet mondanak ‘A Sziget’ lakosságának és hatósági szerveinek a szíves és lelkes együttműködésért, amellyel hozzájárultak a film létrejöttéhez. Továbbá, ígéretet tesznek arra, hogy nem térnek vissza a szigetre és senkinek nem árulják el, merre található ez az utolsó, érintetlen paradicsom…“

A fenti idézetet hallhatjuk a narrátortól a film zárásakor. Az aranyos ferdítés mögött rejlő igazság persze az, hogy a Pongo-Pongónak helyet adó forgatási helyszín a gyönyörű, floridai Key Biscayne-ben található.

A film történetével maga, Bud Spencer állt elő, sőt, ő is írta meg egyes jeleneteit. A film ötlete egy, a világháború lezárását követően szigeten rekedt katonától indult ki… a többi pedig, már filmtörténelem.

A II. világháborús japán tank külön a filmhez épült, nincs benne semmi eredeti, történelmileg hiteles alkatrész, mely által rá lehetne mondani, hogy “ez egy valódi japán tankról lett mintázva”. Ami azt illeti, nem is az volt a készítők célja, csupán a szórakoztatás. Kellett nekik egy tank, mely betöltötte a funkcióját, na. 🙂

A filmzene CD-n van egy track, melynek a ‘Corbucci’s Island‘ címet adták. Ez utalás a legendás rendező, Sergio Corbucci nevére.

A filmben említésre kerül, hogy 36 évvel járunk a második világháború lezárását követően, ergo, 1981-et írunk – a film is ekkor jelent meg. A munkálatok 1981. márciusában kezdődtek, s másfél hónapon át tartottak Floridában. A helyszínválasztás több szempontból is fontos volt: egyrészt, közel volt a stúdióhoz, s ebből fakadóan, a stáb jócskán tudott spórolni; másfelől viszont, mivel már több produkció alkalmával is forgattak Floridában, ismerős terepen jártak.

A színészpáros filmjeinél már megszokott volt, hogy jórészt a De Angelis testvérek szolgáltatják a zenét, ezúttal viszont a La Bionda testvéreket kérték fel, akiket legtöbben talán a The Oceans-ként ismertek (ők szerezték a Szuperzsaru muzsikáját is), s remekül hozták a De Angelis-féle zenei stílust.

Nincs kettő négy nélkül (1984)

Akár csak a két jómadár, Eliot és Greg, úgy Bud Spencer és Terence Hill is 1,5 millió dollárt kapott a szerepért – mondanom sem kell ugye, hogy “fejenként!” Ha már egyszer, “a főnök fiacskái egy millió dollárról fecsegtek nekik“, bolondok lettek volna nemet mondani a felkérésre. Az olyan jelenteket, melyeken a két páros látható, montázzsal illesztették egybe (a kor technikai felkészültségéhez mérten kiváló munkát végeztek), illetve, ahol lehetett, dublőröket is alkalmaztak, akiket mindig hátulról vett a kamera.

A Coimbra kuzinok járgányának alapja egy 1962-es Rolls-Royce Silver Cloud II. volt.

A Coimbra-kuzinok kastélyának belső jeleneteit úgy vették fel, hogy a stáb megérkezett a helyszínre, beszéltek a portással, hogy jönnének forgatni, az pedig némi zseton fejében át is engedte nekik a terepet. Amikor épp a nemzeti zászlót készültek levenni az épület faláról, kisvártatva megjelent nagy erőkkel a helyi policía, s csak akkor vált nyilvánvalóvá a stáb számára, hogy ahol a forgatás zajlott, az valójában egy kormányzói épület.

Egy készülőfélben lévő nyomozós rendőrsztori forgatókönyvét dolgozták át, majd végül a már ismert kultikus Bud & Terence-mozi lett belőle. Sokan ezt a filmet tartják a páros (egyik, ha nem a) legjobb alkotásának. A film minősége és sikere, természetesen nagyban volt köszönhető a rendezőnek, Enzo Barboninak, vagy ahogy mi ismerjük őt, E.B. Cluchernek (édesanyja leánykori nevét vette fel).

A stáb valóban forgatott a Rióban található, világhírű Maracana futballstadionban, melynek akkori befogadóképessége is eszméletlen, 200.000 fő volt. A munkálatok 1984. áprilisában és májusában folytak, épp a brazil bajnoki döntő első mérkőzésén (Vasco da Gama – Fluminense).

Bűnvadászok (1977)

A film (eredeti címe: I due superpiedi quasi piatti) három különböző, angol címmel is forgalomba került: A legérdekesebb ezek közül, szerintem a Trinity: In Trouble Again címadás volt, mely egyszerre jelent visszautalást Az ördög jobb és bal keze 1-2 részére (ld.: a film címe, ill. Terence Hill karakterét is Trinitynek hívják), valamint viszonylagos kapcsolatot teremt az 1983-as Nyomás utána c. film betétdalával is (In the Middle of all that Trouble Again).

Bud Spencer egy interjúban arról mesélt, hogy a forgatáshoz minden elő volt készítve, csak egy dolgot felejtettek el: közölni a rendőrséggel, hogy filmet forgatnak, s hogy ehhez rendőrautókat, rendőrjelmezt és fegyverutánzatokat fognak használni. Így esett, hogy a város lakói riasztották a hatóságokat, látván, hogy a két férfi járőrautóval és “fegyverrel” rohangászik. A két színész végighallgatta autójukban a bejelentést, így Bud javasolta Terencenek, hogy szálljanak ki a járműből és tegyék a motorháztetőre a kezüket, amíg a valódi zsaruk megérkeznek.

A zene, mely a hot-dog árusnál szól, Az angyalok is esznek babot c. filmből lehet ismerős (1973), melyben Bud Spencer szerepelt.

A filmet 1976-ban forgatták, de az Egyesült Államokban nem mutatták be egészen 1979/’80-ig, s akkor is csak egy 17 perccel rövidebb kópiát mutattak be a mozikban. Enzo Barboni szerint, a film több, mint hat milliárd lírát hozott a konyhára, s ennek köszönhetően, bekerült a 60 legjobb olasz film közé.

Az addigi Bud Spencer – Terence Hill filmekhez képest szokatlan volt, hogy a Suzy Lee karakterét alakító Laura Gemser pornófilmekben is szerepelt.

Terence Hill karakterének elhíresült mondata – “Ki barátot talál, kincset talál!” – szintén kapcsolódik a színészpáros egy későbbi filmjének eredeti olasz, és angol nyelvű címéhez, jelesül, az 1981-es Kincs, ami nincshez (Chi trova un amico trova un tesoro).

Visszatérve az angol és olasz nyelvre: érdekesség, hogy Terence Hill szinkronizálta saját magát az angol nyelvű változatban, s ezt a hagyománnyá vált módszert folytatta volna Bud Spencer is, azonban mégis inkább úgy gondolta, hogy a nézők megérdemelnének egy nálánál jobb angol nyelvtudással bíró szinkronszínészt.

A film (gyakorlatilag már kész) tervével maga a rendező, E.B. Clucher kereste meg kedvenc színészpárosát, akik ekkor már három éve nem dolgoztak közös produkción. A rendező tudta, hogy már el kell szakadniuk a spagettiwesternek műfajától, ekkor ugrott be neki a film alapötlete. Azonban, ha jól átgondoljuk, mégsem tért el számottevően az alaptörténet, hisz főhőseink ezúttal is stukkerrel nyargalásznak a városban, s táltos paripáikat is vasparipákra cserélték csak le.

A film előtt a stáb hosszabb ideig Rómában tanyázott, ahol megállás nélkül havazott, s ezért különösképpen örültek a hírnek, hogy utazhatnak Floridába… ahol, legnagyobb bánatukra, folyamatosan esett az eső. Ugyanakkor, olcsóbb megoldás volt az Államokban forgatni valódi helyszíneken, mint Európában, a stúdiókban felépített díszletek közt.

De vissza Rómához, ugyanis a városban vették fel a bowlingpályán zajló jelenetet, melynek rögzítéséhez kerek egy hétre volt szükség. Terence Hill egy kisebb fejsérülést is összeszedett a munkálatok alatt, emiatt egy rövid időre megállt a forgatás.

“Jobb szél, 32-es…“: A Miami Orange Bowl stadionjában került sor a leszámolásra Geronimo bandája és főhőseink közt.

Az ördög jobb és bal keze 1-2 (1970, 1971)

Terence Hill 24 órán át koplalt, hogy hitelesen tudják majd felvenni az első rész nyitójelenetét, melyben kis híján felfalta a kis csehó kosztjait.

Az ördög jobb és bal keze volt a Bud Spencer & Terence Hill páros első igazán nagy, átütő sikerű filmje. 1986-ig ez volt Olaszországban a legnagyobb nézettséget produkáló film. Sőt, ahhoz képest, hogy a produkció világhírű spagettiwesterneket parodizált ki, mégis sikerült jócskán túlszárnyalnia azok összbevételét, ami nem kis szó!

Az első részt egy olasz kisváros, Camerata Nuova közelében fekvő völgyben forgatták. Korábban több, híres spagettiwestern is készült már e díszletek közt.

E.B. Clucher a film forgatókönyvével stúdióról, stúdióra járt, de azok mind elutasították, mondván: túl sok benne a dialógus, kevés a vér, és a tetejében még vicces is. Azonban a rendező tudta, hogy a spagettiwesternek ideje már lejárt, így kötötte az ebet a karóhoz, mivel belül tudta, hogy ez a film merőben más lesz. Kitartását a sors végül megjutalmazta. A film máig Olaszország 5. legsikeresebb filmjének számít.

A westernfilmektől való igazi elszakadás végső jelét a folytatás zeneválasztása jelentette. Ettől a produkciótól kezdve, a Bud & Terence-mozik szerves részét képezte a Guido és Maurizio De Angelis testvérek muzsikája. További érdekesség, hogy a duó némi szerencsének köszönhetően szerezte meg a zeneszerzői státuszt, ugyanis a film producere összeveszett Franco Micalizzi zeneszerzővel (utóbbi balszerencséjére).

Mai szemmel, a sikerüket látva talán meglepő lehet, de eredetileg nem Bud Spencert és Terence Hillt szemelték ki a főszerepre. A producerek George Eastmant és Pietro Martellanzát akarták leszerződtetni a filmre, de szerencsére nem ők lettek a befutók. Franco Nero is esélyes volt Trinity szerepére, akinek maga Enzo Barboni ajánlotta fel a lehetőséget, mivel együtt dolgoztak az 1966-os Djangon és meggyőzte a rendezőt a színész alakítása.

A folytatás forgatókönyve nem volt előre megírva ahhoz a jelenethez, melyben Bud és Terence karakterei az ebédlőben esznek és verekednek. Az egészet a két színész tervezte meg és formálta kedve szerint.

Az ördög jobb kezének Trinityt, míg az ördög bal kezének Bambinót hívták, mivel e két jóember édesanyja madam volt New Orleansban, akit a városka lakosai hívtak ördögnek.

Nyomás utána (1983)

Tizenhárom évvel Az ördög jobb és bal kezét követően, Franco Micalizzi ismét visszatért zeneszerzőként a Bud Spencer & Terence Hill filmekhez, miután Enzo Barboni felkereste őt a lehetőséggel.

Bár mindkét főszereplő anyanyelvi szinten beszéli az olaszt, Pino Locchi és Glauco Onorato szinkronizálták őket a hazájukban vetített verzióban.

Rosco és Doug járgánya ebben a filmben egy 1958-as (némileg felturbózott) Lincoln Continental Mark III volt.

Miként egykor a spagettiwestern-filmeket, úgy a Nyomás utána c. filmmel a kémfilmeket parodizálták ki. Természetesen, a legtöbb fricskát a James Bond-filmek kapták, így pl.: a Gyémántok az örökkévalóságnak (1971), a Holdkelte (1979), A kém, aki szeretett engem (1977), és persze a Goldfinger (1964) sem maradhatott ki a sorból.

K1 rakétájának, a Jövő 2-esnek kilövésekor az 1983. április 4-én útjára indított Challenger űrhajó eredetileg felvett képeit láthatjuk. Valamelyest a témához kapcsolódik, hogy 1986. január 28-án, 76 másodperccel a kilövést követően, a Challenger űrhajó felrobbant, s ezzel hét fős legénysége is odaveszett.

Banános Joe (1982)

A kitalált Dél-Amerikai falucska, Amantido jeleneteit Cartagenában (Kolumbiában) vették fel. A munkálatok során sok helybéli közreműködésére számíthatott a stáb. Néhány jelenetet még Olaszországban vettek fel. Budról köztudott volt, hogy ha beleszólhatott a forgatókönyv alakításába, igyekezett úgy intézni a történet alakítását, hogy ezzel együtt a forgatási helyszínek kiválasztására is ráhatása legyen – ugyanis, nagyon szeretett utazni.

Ez volt az első film, melyet (részben) Bud Spencer írt. Később több produkcióban is feltűnt e poszton. A stáblistán civil nevén, Carlo Pedersoliként tüntették fel a forgatókönyvírók közt.

Én a vízilovakkal vagyok (1979)

Az egyik verekedős jelenet rögzítése során (mivel Carlo Pedersoli rövidlátó volt), véletlenül, teljes erőből behúzott egyet Joe Bugnernek, az egykori profi bokszolónak.

Köztudott, hogy a “Grau Grau Grau” c. dalt valóban Bud énekelte, ám érdekesség, hogy az angol nyelvű hangsávban nem kértek fel szinkronszínészt, hogy vegye át Bud szerepét, így egy picit még hallani is lehet a színész (részben) megmaradt akcentusát.

A jelenetek nagy részét Johannesburgban vették fel, az állatokról pedig, egy vadrezervátumban készültek a felvételek. Az oroszlánokat a jelenet felvétele előtt megetették, s felhívták Hill figyelmét arra, hogy ha lehet, ne botoljon el. Bud Spencer egy alkalommal arról mesélt, hogy kénytelenek voltak művízilovat használni a forgatáshoz, ugyanis a parkban lévő nőstény minduntalan a borját védte, amint megközelítette valaki a vizet.

A film több területen is újítani akart. Italo Zingarelli rendező szerette volna, hogy a két közkedvelt főszereplő mellett új helyszínt és új mondanivalót kaphassanak a nézők. Így pl., olyan (addig nem pedzegetett) témákat vonultattak fel, mint az orvvadászat és a rasszizmus. Emellett, kevesebb benne a verekedős jelenet, s a meglévők is visszafogottabbak a korábbiaknál. A filmek végén megszokott leszámolásról is lemondtak, nem szerepeltették a már jól ismert rosszfiúkat és kaszkadőröket sem.

Az ital, melyet Slim iszik, talán egy Harry Potter-könyvben is megállná a helyét: kaviár, vaj, só, paprika és pezsgő van benne. Először, egy műanyag állattal próbálkoztak abban a jelenetben, amikor Slim megeszi a homárt páncélostul, de nagyon gagyin nézett ki, így végül egy igazi homár páncéljába “harapott bele” Terence. A felvételt megállították, mikor szájához emelte az állatot, majd leszedte a páncélt és folytatódhatott a jelenet.

Különben dühbe jövünk (1974) …És megint dühbe jövünk (1978)

Bár sokan tudják, de talán még akad, aki számára nem világos e két film kapcsolata: A címadásból elsőre azt hihetnénk, hogy egyazon történet két részéről, egy folytatásos filmről beszélhetünk, ám ez nem igaz! Csupán, a magyar címadás a megtévesztő, mivel valójában, két különálló filmről beszélünk. Talán, az állhatott az elgondolás mögött, hogy mind a filmek stílusában, hangvételében, mind pedig a karakterek jellemében is nagy a hasonlóság. Nem csak a filmek eredeti címe (…Altrimenti ci arrabbiamo!, illetve Pari e dispari), de még a karakterek nevei (Kid és Ben, valamint Johnny és Charlie) is eltérnek egymástól.

Az …és megint dühbe jövünk volt az utolsó alkalom, hogy a De Angelis-testvérek szolgáltatták a filmzenét Bud és Terence közös kalandjaihoz.

“Bunkó vagy, Bugsy!“

A mára már klasszikusnak számító mondás utalás arra a bizonyos Bugsy Siegelre, aki gengszterként naggyá, egyben a kaszinók városává tette Las Vegast. Eredetileg, Picchionak hívták volna a karaktert, míg az angol nyelvű változatban egyszerre szerepel Bugsy és Pinky néven.

Johnny Firpo összesen 1.293 $-t veszít el kártyán az …és megint dühbe jövünk c. filmben.

A Különben dühbe jövünk forgatása során összesen 12 autót törtek össze. Bár a filmet ismét Olaszországban forgatták, az autóversenyzős jelenetet Madridban vették fel.

A mozi angol címe szorosan utal a kártyajátékra: ‘Odds and Evens‘. A mai napig a 15 legjobb olasz film közt tartják számon.