Dunkirk - Kritika

A Dunkirköt nyolc Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film és a legjobb rendezés (Christopher Nolan) díjával. Az Oscar-jelöltek teljes lisátáját ide kattintva olvashatjátok, szerkesztősi tippjeinket a nyertesekről itt olvashatjátok, március 5-én, hétfő hajnali kettőtől pedig tartsatok velünk az Oscar liveblogon, melynek keretében filmes nyereményeket sorsolunk ki, sőt az esemény apropóján a Simple by OTP jóvoltából kedvezményhez juthattok!

1940 májusában Hitler karrierjének legvitatottabb döntését hozta meg, mikor Dunkerque-nél megállította a szinte akadálymentesen előrenyomuló német haderőket. A történészek véleménye megoszlik eme döntés okairól: egyesek szerint Hitler abban bízott, hogy a repülő hadosztály majd elvégzi a munkát, és darabokra tépi a néhány négyzetkilométeren összegyűlt angol-francia sereget, egy másik, gyengébb lábakon álló magyarázat szerint a páncélosait féltette az előrenyomulástól, ugyanakkor van egy olyan teória is, ami szerint Hitler még bízott abban, hogy szövetségre léphet Churchill-lel, aki eme gesztust látva rádöbben, hogy a rossz oldalra állt.

Akárhogy is történt, közel 400.000 katona vonaglott egy gyilkos harapófogó állkapcsai között, és mindössze néhány napjuk volt arra, hogy valahogy kiszabaduljanak belőle, azaz hogy átjussanak a La Manche túloldalára, amit a francia partokról szinte látni lehetett. Oly közel volt a haza, és mégis oly távol. Ennek a 400.000 katonának, és az ő kimenekítésükre indított Dinamó hadműveletnek állít emléket Christopher Nolan legújabb filmje, a Dunkirk.

Nézzétek meg ezt a plakátot! És most tekintsetek el attól, hogy az IMAX a limitált posztereivel szemben ezúttal kissé alulmúlta magát (ez a betűtípus... ez a hátterét megerőszakoló betűkivágás...), ugyanakkor meglehetősen arrogáns módon nagyobbra vette az "IMAX" feliratot, mint a film címét. De jobban belegondolva, ez a művelet magát a filmet is jól leírja: a Dunkirk esetében a filmélmény sokkal jobb, mint maga a film.

És ez baj? Nem feltétlenül, hisz a filmek java részét egy élmény nyújtására teszik fel: ennek rendelnek alá bizonyos elemeket, és ennek érdekében húznak alá másokat. És ugyan a Dunkirk dramaturgiai felépítése, szerkezete, rendezése, és úgy általában az alapkoncepció mesteri, maga a film kicsit elsikkadt a tervezésben.

Szóval a karaktereket hiányoltam? Ezt sem lehet mondani. A film számos olyan figurát mozgat, akinek a neve talán el sem hangzik, vagy simán csak elfelejtődik: a háború káoszának, monumentalitásának talán ez a legjellemzőbb velejárója, így egyáltalán nem baj, ha a Dunkirk névtelen egyéneket - áldozatokat, hősöket - követ, ugyanakkor kezdetektől fogva azt éreztem, hogy ezek a mozdulatsorok egy nagy terv részét képezik, és a káoszba való izgatott belefeledkezés helyét a megrendezettség érzete helyettesítette.

Láttam magam előtt Nolant, a mesteri Nolant, ahogy a fent említett tábornokok szerepét felvéve egy gigantikus tervasztalon tologatja a film egységeit: a parton rekedt és a hazajutásért állandóan mozgásban lévő Tommyt (Fionn Whitehead), a katonák és hajók kiiktatására érkezett német gépek levadászásán ügyködő Spitfire-pilóta Farriert (Tom Hardy), és a katonák megmentésére induló "vasárnapi hajós" Dawsont (Mark Rylance). Láttam, ahogy Nolan elképesztő érzékkel, pontossággal és hozzáértéssel rendezi filmjét: láttam a film monumentalitását (főleg az IMAX-vászonnak köszönhetően), láttam eredetiségét és nívóját, láttam ritka blockbusteri csodáját, szóval láttam magát a filmet, de hogy megéltem-e? Nos, abban már nem vagyok biztos.

És ha úgy vesszük, ezen a ponton el is bukott nálam a Dunkirk: élményt kínál - Nolan is úgy tekint rá, mint egy thrillerre, nem pedig egy háborús filmre, és mindent erre az élményre tesz fel - Hans Zimmer elképesztően feszült taktusait, a három idősíkban zajló, végig mozgásban lévő eseményeket és a rizikósabbnál rizikósabb pillanatokat, melyek mellett lélegzetet venni se nagyon van idő, nem hogy dialógusokat lefolytatni -, hogy végül aztán a szándék hatásosabb legyen, mint maga a végeredmény.