Kasza Elliott-tal

2024. május 20., hétfő

Marathon Digital Holdings - kereskedés

Eladtam ma az összes részvényemet 22 és 22,2 dolláron, 33% felett egy kicsivel kerestem rajtuk. Sokat tanultam ebből a trade-ből:

  • Jó ideje együtt mozog a Bitcoinnal, de mintha túlreagálná azt, szóval jobban lehet keresni a MARA-n, mint a BTC-n. Vagy éppen bukni, attól függően, hol veszünk bele.
  • 17 631 Bitcoinja van a Marathonnak (április végi adat), evvel bizonyos statisztikák szerint a harmadik, mások szerint az ötödik (vagy a hatodik) legnagyobb nevesített, céges BTC tulajdonos. Persze a névtelen tárcákhoz képest sehol nincsenek, de azok vagy hozzáférhetők, és csak alszanak, vagy már réges rég elvesztek.
  • A napi 10% feletti mozgásokat sokkal jobban lehet követni a log skálán még kis timeframe-en is. A nagy időtávra vagy a nagy mozgásokra jó a logaritmikus skála, én eddig csak az havi/hetes időtávon használtam, de itt még az óráson is jobban látni a hullámokat a nagy elmozdulások miatt.

Napos:

Volt a MARA 200 dollár felett is, szerintem nem érdemes nézni a kibocsátás óta bejárt útját, én csak '22 decemberétől nézem, akkor volt egy lokális alj 3,11-en.

A vételeim láthatók a charton, és amiért én eladtam, az a felfelé menő alakzat volt. Nem egy szép impulzus, hanem egymást átfedő hullámok mennek fel, leading diagonal lehet. Ha megint 17 alá megy, akkor újra ránézek, és ha passzol a szerkezethez, akkor vásárolok. De most nem látom bele 40-50-es magasságokat, sokat fog még addig visszanézni.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2024. május 17., péntek

3M Company

Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye után kapott egy SOLV részvényt. Ez eddig nagyon szép, azonban 05.14-én MMM bejelentette a következő negyedéves osztalékot, ami 0,7 dollár lett az előző 1,51 helyett. 53,64%-os vágás, nem semmi, 64 éves folyamatos emelési múltat nulláztak le. Az MMM árfolyama viszont emelkedett a hírre, és azóta is emelkedik.

Az egyik ok az, hogy a Solventum leválasztása miatt minden befektető számított a vágásra, hiszen a 3M elmondta, hogy továbbra is akar osztalékot fizetni, és ennek a mértéke a free cash flow 40%-a lesz. Az egészségügyi ágazat leválasztása után nyilván csökken az anyacég free cash flow-ja, tehát az osztalékon is vágni fognak, és ezt árazta már a piac. Én mondjuk erről lemaradtam, ez van. A vágás viszont nem volt akkora, mint ahogyan számoltak, ezért alapvetően pozitív volt a hír.

A Nasdaq-on a dividend history pedig így látszik:

Nem rossz, mintha a negyedéves osztalék több mint tízszeresét kifizették volna egy extra osztalékként. Ez a 17,3875 úgy jön ki, hogy a 04.01-es SOLV záróárfolyamot néggyel elosztották (hiszen négy MMM ért egy SOLV-ot). Hát, nem is tudom, mintha marketinges számolta volna ki ezt egy elemző helyett.

De mit is fogok én csinálni. Eladom az MMM-et, az nyilvánvaló, és a SOLV-ot is, hiszen az MMM ezzel a vágással már csak 1,81%-ot hoz nekem, a SOLV meg semmit, és ők évekig még nem fognak osztalékot fizetni. Mintha bankbetétben tartanám a pénzemet, fúj, hát végül is nem vagyunk állatok!

Ha az MMM emelkedne kb. 5%-ot, a SOLV meg nem esne 60 alá, akkor tudnék kiszállni kb. nullán, az eddig megkapott osztalékokat is figyelembe véve. A chart azonban jobbat mutat.

Hetes:

2018 januárjától esett, az több mint hat év. Mintaszerűen elérte a '21-ben kialakult Kennedy csatorna alját, onnan fordult, és most egy impulzus harmadik hulláma roboghat felfelé, az előző eséshez képest sokkal nagyobb sebességgel. A csatorna teteje kb. az előző korrekció 50%-ánál van, 145 dollár körül. Ha ott eladom az MMM-et és a SOLV-ot 65-70 körül, akkor bőven nyerő lesz a trade. Érdekes a helyzet, és szerintem nem is kell sokat várni, hogy eldőljön, helyes-e az elgondolásom.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2024. május 15., szerda

Követett részvények - 2024. május

Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiértékelni. Leginkább azért csinálom, hogy az elképzeléseimet rendszeresen ellenőrizzem.

Változások a listán

  • Home Depot (HD): a májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje, követem.

Altria (MO)

A kis csatornából határozottan kitört. Egy hónapja éppen visszanézett a csatornatetőre, akkor azt hittem esni fog, de utána megindult. A kérdés, mit csinál a nagy csatorna tetejénél. Ha fordul, akkor lehet még jó vétel, ha áttöri, akkor hosszú emelkedésre számítok, és nem fogom követni.


Genuine Parts Company (GPC)

Egy [b] hullámot vártam áprilisban, hát nehezen számozható annak, túl kicsi lett és túl nagyot emelkedett onnan. Nem túl szép az A-tól indult emelkedés, ezért mindenképpen egy B-nek számoznám, ami után jön még egy esés, de egyelőre még nem ott tart.


The Hershey Company (HSY)

Érvényes a múlt havi rajzom, még megy fel, aztán majd le. Várni kell vele.




Home Depot (HD)

Elemeztem, jó cég. Ha lemegy a sáv aljára, megnézem a chartját alaposan, mert ott jó vételnek tűnik. Itt még nem vennék bele.



LyondellBasell Industries (LYB)

Felszúrt még egyszer, emiatt igazítottam a csatornán és az [y]-t is áthelyeztem. De most már essen, ez az első számú célpontom itt.



Robert Half International Inc. (RHI)

Esett az elmúlt hetekben, a csatorna felénél egy kicsit most hezitál, és ha olvassák a blogomat azok, akik kereskednek vele, remélhetőleg esik tovább.



Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2024. május 10., péntek

Solventum Corp. - ajándék

Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban. Solvenum Corp. (SOLV), valahol volt egy split, ami elkerülte a figyelmemet. Rákerestem a cégre és kiderült, hogy a 3M-ről vált le április elsején, négy MMM részvény után kaptunk egy SOLV-ot. Az egészségügyi ágazatot választotta le magáról a 3M. A Solventum 38 országban van jelen 20 000 emberrel, satöbbi, ennél jobban nem akarom megnézni, hogy mit csinálnak. 

Volt már pár ilyen esetem, a Kyndryl az IBM-ről, a Warner az AT-&T-ről, a GE Healthcare a GE-ről vált le. Az volt ezekben a közös, hogy a hivatalos kibocsátáskor ezek még nem kerültek a magyarországi számlámra, ahhoz kellett 1-2 hét, és ennyi idő alatt mindegyik jó nagyot esett. Nyilván azért, mert sokan azonnal eladták az ajándék részvényeket, de túl sok vevő nem lehetett rájuk, szóval csak estek és estek. 

Most kíváncsiságból ránéztem a Kyndrylre. Kb. 50 dollár volt akkor, amikor a tőzsdén először kereskedni lehetett vele (nekem persze nem), aztán előbb vadul, majd később enyhébben esett, az alja valahol 8 dollár alatt volt. Én még a lefelé menő ágon adtam el 11,1 dolláron. Utána lassan emelkedett 23 dollárig, tegnapelőtt viszont ugrott egy hatalmasat, napon belül 17%-ot. Ha még tartom másfél évig, akkor most eladhattam volna több mint dupla áron, de a kibocsátáshoz képest még mindig csak felezve. Mindegy, ingyen kaptam, és minek tartottam volna egy olyan papírt, amit magamtól soha nem vettem volna meg.

Szóval a Solventum. Megnéztem a befektetői oldalát, ez volt a Q1-es jelentésükben (a cég már működött április 1. előtt is, a spin-off-ot zárták le és indították el a kereskedést akkor):

As communicated during the recent Investor Day, Solventum intends to prioritize debt paydown for approximately the next 24 months and has decided not to pay a cash dividend on its common stock or authorize the repurchase of shares at this time. The company will continue to assess its capital allocation plans for potential future actions.

Két évig sem osztalékot nem fizetnek, sem részvényt nem vásárolnak vissza, mert a hitelek visszafizetésére fókuszálnak. Tiszta sor, tehát vagy gyorsan érdemes eladni, vagy tartani sokáig.

Az MMM részvényeim egyébként most éppen -36%-on állnak, ez az ingyen csomag kb. 10%-ot javít a helyzeten a mai árfolyamon. 

Chart (sok értelme nincs, csak érdekesség):

Elliott alapján ez nem elemezhető. Annyi azárt látszik, hogy a meredek zuhanás megállt, és akár még mehet is felfelé a 60 dolláros aljtól. Majd eladom valamikor, most azt saccolom, hogy 70 dollár felett.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2024. május 9., csütörtök

Sinclair Broadcast Group Inc - kereskedés

Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést mondtak 2024-re. Választási év van az USA-ban, a kampány miatt sokkal több lesz a reklámbevételük, mint a normál években.

A jó jelentésre ma 16%-ot emelkedett (volt 20 is napközben), és a március közepén vett csomagom most 30%-os pluszban van. De még nem akarom eladni, mert az van, ami minden Elliottista álma, hogy pont úgy mozog, ahogy a vásárláskor megrajzoltam.

Napos:

Berajzoltam, hogy hol vásároltam, az tényleg egy korrekció alja volt. Utána elindult egy impulzus, és annak az impulzusnak fut most a 3. hulláma. A Kennedy csatornából réssel tört ki nagy forgalommal (a keskenyebb csatornáról beszélek), és az lenne a jó, ha még emelkedne pár napig, utána egy négyes, majd az ötödik. A nagyobbik csatornából is ki kellene törnie, ha a függőleges vonallal jelzett startvonalról tényleg egy impulzus indult, de ha mégsem, és most egy zigzag fut, akkor ott egy forduló lesz, 22-25 dollár környékén.

30% pluszban már zárni, vagy legalábbis részlegesen zárni szoktam, de most még várok, ez annyira ígéretesnek tűnik, szeretnék 20 dollár felett kiszállni. És addig még egy negyedéves osztalékot is kapok, 8% feletti az éves hozama, nem rossz. Vagy a kapzsiságom miatt majd kapok egy nagy pofont, ez is benne van a pakliban.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.