G.w.M. szerint menő lenne, ha még egy hetedik gyereket is nevelnének Kulcsár Edinával | szmo.hu
SZTÁR

G.w.M. szerint menő lenne, ha még egy hetedik gyereket is nevelnének Kulcsár Edinával

Edinának, aki a negyedikkel terhes, erről kicsit más a véleménye.

Megosztom
Link másolása

Kulcsár Edina G.w.M.-mel közös második gyermekét várja, aki a családban így a hatodik gyermek lesz.

Edinának és párjának is volt már 2-2 gyermeke előző kapcsolatából. Közös kislányuk, Amara pedig nem rég lett egy éves és kisfiuk is úton van már.

Edina minden gyermekáldást nagy örömként él meg és örül, hogy a gyerekek között kicsi a korkülönbség.

Most a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorában állt a kamerák elé édesanyjával és közösen meséltek a nehéz családi háttérről, amiből Edina édesanyja származik.

„Nyilván mindig tisztában voltam ezzel, meg tudom, hogy nekik nagyon nehéz volt sokszor, de nagyon hálás vagyok, hogy hozzájuk születhettem”

-mesélte Edina édesanyja történetét, akit csecsemőként magára hagyott édesanyja és nagymamája nevelt fel, miután kétévesen kihozta az árvaházból.

Így Edina nagymamáját nem, csak dédmamáját ismerhette, de elmondása szerint így is boldog életük volt és soha semmiben nem szenvedtek hiányt.

A celeb láthatóan nagyon családcentrikus ám, amikor további gyerekek érkezése került szóba, akkor érezhető volt, hogy nála is van egy határ.

„Most nagyon kerek az egész! Márknak is van az előző kapcsolatából egy fia és egy lánya, nekem is, van egy közös kislányuk, most jön a közös kisfiunk.”

Úgy tűnik G.w.M. azért el tudna képzelni még egy hetedik gyermeket is a családba:

„Sokszor egyébként mondja, hogy ő [Márk] még szeretne egyet, mert mennyire menő lenne... De, amikor éppen otthon vagyunk, és mindenki sikítozik, rám néz, majd azt mondja, 'na jó, befejeztük, nincs több!'. Úgyhogy a dolog a jövő kérdése”

-tette hozzá sejtelmesen Edina.

Forrás: Blikk

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Gyorsan nézd meg ezt a videót: SP megnősült, fagyizva vonult be a menyasszony
Éder Krisztián, az SP néven ismertté vált sztár csendben megnősült, és erről gazdagon meghintette Instagram story folyamát képekkel és videókkal. Ezek hamarosan eltűnnek, érdemes gyorsan kattintani rájuk, mert nem mindennapi esküvő volt ez.

Megosztom
Link másolása

A 35 éves Éder Krisztián, művésznevén SP leginkább egy jó 10 éve dobogtatta meg fiatal lányok szívét különleges zenei műveivel. Azóta talán kicsit megkomolyodott, alig szerepel a nyilvánosság előtt az előadóművész.

Szerelmi életét is óvja, kevés információt oszt meg a nyilvánossággal kedveséről, Brook-ról.

A pár eljegyzése 2023-ban történt a Femina szerint, a lagzit pedig május utolsó hétvégéjén tartották. Hogy erről több videó is felkerült a közösségi hálóra, igazi kuriózum, ezért is érdemes megnézni a contentet.

Másrészt azért is, mert nem csak a szokásos ölelgetős-lassan andalgós videókra számíthatnak a rajongók.

Fiatalos, lendületes, vicceskedő tánccal indított az ifjú pár, akik a videók tanúsága szerint végig bulizták az estét.

Az egyik rövid bejátszásban pedig SP sétál be az esküvői sátorba az újdonsült feleségével, aki egy tölcséres fagyit nyalogatva érkezett.

Aközzétett videó SP Instagram csatornáján érhető el még korlátozott ideig.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
43 év után végre kiderült, miért lépett ki Révész Sándor a Piramisból
Sanyika most úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba

Megosztom
Link másolása

A népszerű zenésznek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a Piramis zenekar olyan sikeres legyen Magyarországon és a környező országokban, hogy

a rajongók szinte extázisba estek, amikor meglátták őket. Dalaikat kívülről fújta mindenki, de leginkább Sanyika hangja volt az, amitől elolvadtak a szívek.

Aztán történt valami, és Révész Sándor egyenesen a színpadon jelentette be, hogy kilép a bandából. Senki nem értette az okokat és ő nem is volt hajlandó részletezni azokat. Egészen mostanáig. Most megjelenő könyvében fellebbenti a fátylat a múltról így magyarázza a szakítás okait:

„Valljuk meg, ennek anyagi okai is voltak, mindannyiunk szeretett volna saját lakást, és azt hiszem, ez azért elfogadható elvárás egy olyan sikeres zenekar esetében, amilyen a Piramis volt. A közérzet nem volt rossz, nem panaszkodni akarok, mert nincs okom rá,

de tulajdonképpen legtöbbünk maradt ugyanaz a fickó, aki volt. Anyagilag is. Nevetve írom: a Hámán Kató 15.-ből indultam, és ugyanott éltem, amikor kiléptem a zenekarból.

Lajoson kívül a többiek is ugyanott éltek, ahonnan indultak. Nem keseregve, de kis túlzással rögzítem, hogy Magyarország valaha volt legsikeresebb rockzenekarából egyikünk sem lett milliomos…”


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Az egyik Brangelina lány egyszerűen kikukázta a Pitt vezetéknevet, már csak anyja nevét viseli
Miközben Angelina Jolie és Brad Pitt lassan tényleg bevonulnak a történelemkönyvbe minden idők legrágábbá váló hollyvoodi válásával, a gyerekek is megszenvedik a csörtét. Egyikük már nem is használja a Pitt nevet.

Megosztom
Link másolása

Angelina Jolie és Brad Pitt lánya, a 15 esztendős Vivienne, már csak a Jolie vezetéknevet használja a People szerint, erre utal, hogy

a The Outsiders című musical stáblistáján nem szerepel a nevében Pitt.

A 48 éves Angelina Jolie produceri közreműködésével készült darabban Vivienne is segített. A People szúrta ki, hogy a musicalt jegyzők közt azonban mint „Vivienne Jolie” szerepel produceri asszisztensként.

Azt nem tudni, hogy Vivienne-nek törvényesen is megváltozott-e a neve.

A tinilány egyike annak a hat gyereknek, akik felett közös felügyeleti joga van mind Jolienak, mind Pittnek.

Nem Vivienne az első gyerek, akinek az elmúlt években megváltozott a neve a családból, de ő az első vér szerinti.

Az egykori sztárpár legidősebb lánya, Zahara még 2023 novemberében csatlakozott egyetemén az Alpha Kappa Alpha egyesület Mu Pi részlegéhez, és ott mint Zahara Marley Jolie mutatkozott be.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Próbálom túlélni” - mondta Kate Beckinsale titokzatos kórházi kezelése után
Kate Beckinsale keményen visszaszólt azoknak a kritikusoknak, akik szerint túl sovány.

Megosztom
Link másolása

A színésznő kénytelen volt megvédeni magát, miután trollok lepték el az Instagram-bejegyzését, amelyben a készülő 1990-es években játszódó filmjére, a Stolen Girl-re készül.

A videón Beckinsale retro stílusú ruhákat és frizurákat visel, miközben bolondozik a lakókocsijában. Az 50 éves színésznő úgy írta le a forgatási élményét, mint egy visszatérést a ’90-es évekbe, amikor még magának vágta a haját, bátyja pizsamáját hordta, Dr. Martens bakancsban járt és túl sok púdert használt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kate Beckinsale (@katebeckinsale) által megosztott bejegyzés

Bár a sztár boldog volt, hogy hetekig tartó kórházi tartózkodása után újra dolgozhat, a gyűlölködők gyorsan véleményt nyilvánítottak a külsejéről.

„Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, Kate, de tényleg kicsit vékonynak tűnsz” – írta egy kommentelő. „Mindig nagyszerű egyensúlyt tartottál... De amikor az arccsontjaid kezdenek kiemelkedni, az egyensúly elveszik... .”

Beckinsale visszaszólt a kritikusnak: „Az év elején haláláig ápoltam a mostohaapámat. Anyukámnak is problémái vannak. Két apám halálát is fel kellett dolgoznom, egyet, 5 éves koromban, egyet idén januárban.”

Januárban Beckinsale elvesztette mostohaapját, Roy Battersby-t egy rövid betegség után. Apja, Richard Beckinsale halálakor pedig ő maga talált rá a holttestre gyerekként.

„Elvesztettem a 19 éves lelki társamat, a macskámat is tavaly” – folytatta.

„Hat hetet töltöttem kórházban, mert folyamatosan vért hánytam egy Mallory-Weiss szakadás miatt, amit az egész éves stressz okozott, ami egy lyukat szakított a nyelőcsövem és a gyomrom között.”

Folytatta: „Ez az, amit hajlandó vagyok elmondani arról, hogy mi járult hozzá némi súlyvesztéshez. Az, hogy mit gondolsz a kinézetemről és hogy hogyan kellene kinéznem, függetlenül az életem és a családom körülményeitől, nem fontos.

Próbálom túlélni az elviselhetetlen veszteségeket, az újraéledt PTSD-t, amit az apám holttestének megtalálása okozott gyerekkoromban, és dolgozom, hogy támogassam a megmaradt családomat.”

Kate arról is írt, hogy miért érezheti valaki szükségét annak, hogy bántalmazza a nőket a megjelenésük miatt.

„Az, hogy a vastagabb lányokat kedveled, nem fontos vagy releváns – írta. - Nem érdekel, milyen az ízlésed a nők terén.

Az érdekel, hogy úgy gondolod, hogy bárkinek tudnia kell róla... Jobban kellene viselkedned.”

Kate egy másik trollnak is válaszolt, aki azt írta: „Kérlek, egyél valamit. Szeretlek, nagyon aggódom a vékonyságod miatt.”

„Elég” – válaszolta.

Márciusban Kate aggodalmat keltett a rajongók körében, amikor egy szelfit osztott meg a kórházból. Hetekig rejtélyes képeket posztolt, és eddig nem beszélt a betegségéről. Miután kiengedték a kórházból, a színésznő utalt állapotára egy pólóval, amelyen ez állt: „Tummy Troubles Survivor” (Gyomorbajok túlélője).


Megosztom
Link másolása